Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Javában zajlik a Vértói út takarítása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Betartotta szavát a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a társaság munkatársai megkezdték a Vértói úti illegális hulladéklerakó felszámolását.

Mint ismeretes, hétfőn egy neve elhallgatását kérő olvasónk jelezte, hogy ismeretlenek egy csoportja rendszeresen a Vértói út melletti bokrokba hordja a szemetet. A problémát azonnal jeleztük a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, a társaság pedig közölte, rövid időn belül elszállítják a hulladékot.

„Az érintett közterületen levő, 80-100 m2-en szétszórt, megközelítően 2-3 m3 mennyiségű lom hulladékot a munkatársaink a mai napon összeszedik és eltávolítják. A hulladék a Sándorfalvi úti Regionális Hulladéklerakó Telepen kerül majd ártalmatlanításra” – olvasható a kedden küldött válaszlevelükben.

Kovács Ferenc fotóriporter megörökítette a szerda reggeli állapotokat a szóban forgó területen. A fényképek arról árulkodnak, hogy az SZKHT alkalmazottai valóban eltakarították a szemét nagyját és jelenleg is azon fáradoznak, hogy az illegális hulladéklerakó teljes egészében felszámolásra kerüljön.

Nem ez az első alkalom, hogy a bejelentésünket követően pár napon belül intézkedtek. Korábban a Hajnóczy és a Jósika utca sarkán lévő szeméthegyek eltakarítása is hasonlóképpen zajlott.

Közélet

Megkezdődött az iskolaőrök felvétele

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom

Egyetem

Zabpehelyliszteket hívnak vissza penészedés miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Semmiképpen ne fogyasszuk el!

Tovább olvasom

Közélet

Nagy elvtárs kimondta, Rákosi elvtárs visszavonta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Aktuál