Halomban áll a hulladék a Vértói út mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ágymatrac, kerékpárgumi, összetört tévékészülék, ruhaszárító és rengeteg le nem bomló műanyag PET-palack található a Vértói út melletti rekettyésben, ahová rendszeresen visszajárnak az illegális szemétlerakók.

Egy neve elhallgatását kérő olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy ismeretlenek egy csoportja rendszeresen visszajár a Vértói út melletti gazzal és bokrokkal benőtt zegzugba, hogy lerakják a háztartási szemetüket.

– Sajnos rengeteg szemét van itt. Évtizedek óta élnek emberek az erdőben, bokrokban, talán ők hagyják ezt maguk mögött. Ez a szemét viszont nem olyan régi, addig kellene összeszedni, ameddig nem növi be a gaz – írta nekünk Facebookon az olvasó.

Észrevételét és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseinket továbbítottuk a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, frissítjük a cikket, amint válaszolnak.

Kovács Ferenc képgalériája:

 

 

Előző sztori

Sokan lettek hősök 2019-ben is Csongrád megyében

Következő sztori

Egyre nagyobb gondot okoz a parkolás Makón