Közélet

Jogi útra terelné a fertőzésügyet az Anna fürdő károsultja

Jogi útra terelné a fertőzésügyet az Anna fürdő károsultja

2019. december 4., szerda
Jogi útra terelné a fertőzésügyet az Anna fürdő károsultja

A nő elmondása szerint minden kétséget kizáróan az Anna fürdőben fertőződött meg a szuperbaktériumokkal.

Kedden megírtuk,

hogy az Anna fürdő egyik vendége, hogy E. coli és Klebsiella szuperbaktériummal fertőződött meg a meleg vizes medencében.A hölgy megkeresésünkre elmondta, nőgyógyásza szerint minden kétséget kizáróan a fürdőben kapta el a baktériumokat.

- Soha többet nem megyek oda és lehet, hogy jogi útra viszem az ügyet. Már három hónapja nem tudok kigyógyulni belőle, többféle antibiotikumot kaptam, de egyik sem használt mivel ez egy antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktérium – mondta keserűen a neve elhallgatását kérő nő.

Hozzátette, a fürdőben tett látogatása során masszív vizeletszag terjengett a medencék között, takarítót viszont nem látott. Jelen esetben a nő hatósági, közegészségügyi eljárást kezdeményezhet a fürdővel szemben. A különböző vizsgálatokat során bizonyítást nyerhet, hogy valóban előfordulnak szuperbaktériumok a medencében. Ha igazolhatóan a fürdőben kapott olyan betegséget, amely gyógyszeres kezelési költsége igazolható, akkor bírósághoz fordulhat, ahol a költség összegét tekintve feltehetően nem peres eljárásban érvényesítheti követelését – tudtuk meg a jogásztól. Kérdéseinket még kedden elküldtük az Anna fürdőt üzemeltető Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek, eddig még nem reagáltak a megkeresésünkre. (Kiemelt kép: szegedsport.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.