Novemberi Szerencsenapok Extra

Hamarosan megszűnhet a Floratom mérgezőanyag-kibocsátása

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már vizsgálják a Floratom vízjogi engedélyét, amelyet 2006-ban egy jogszabályi lehetőség alapján kaphatott a cég 6 milligramm literenkénti fenol kibocsátására, pedig a határérték 1 milligramm. Az eljárás költségét a Floratom fizeti ki, ezzel a szennyezőanyag-kibocsátása is megszűnhet.

“A Floratom Kft. vízjogi engedélyének felülvizsgálatát kértem. Szatmári Imre dandártábornok arról számolt be, hogy a cég még 2006-ban kapott vízjogi engedélyt 6 milligramm fenol kibocsátására egy jogszabályi lehetőség alapján, miközben ennek a határértéke 1 milligramm literenként” – mondta Szabó Bálint független önkormányzati képviselő. A cég engedélyét 2017-ben hosszabbították meg 2022-ig, azonban most elkezdték az engedély felülvizsgálását.

Két hete a Gyálai-Holt-Tisza rehabilitációja kapcsán tartottak tájékoztatót Gyálaréten. Itt hangzott el, hogy a kivitelező Adept Enviro szakemberei 4,5 milligrammos koncentrációt is mértek a Dögtiszának csúfolt holtág vízében.

A fenol bőrrel érintkezve vagy szembe kerülve maró hatású, lenyelve vagy belélegezve mérgező. Ha felszívódik, akkor kábultságot, vesebántalmakat, légzés- és szívbénulást okozhat. A fenol kicsapódásra készteti a fehérjéket, ezzel magyarázható fertőtlenítő és mérgező hatása is.

A fenol tisztán színtelen, azonban a levegővel érintkezve rózsaszínű, majd barnásvörös színű.

Az önkormányzati képviselő elmondása szerint a kormányhivatal laboratóriumaiban végzik a vízminták elemzését. Ezek a vizsgálatok azonban már nem csupán a fenol koncentrációját, hanem a holtág vizében lévő élővilágra kifejtett hatását is vizsgálják.

“A Floratom vízjogi engedélyének felülvizsgálata lényegében folyamatban van” – mondta Szabó.

Az elrendelt vizsgálatot ugyanis a Floratom előzetes nyilatkozata alapján elfogadja, az eljárás költségeit pedig kifizeti.

Nem csak a fenol értéke kimagasló a Gyálai-Holt-Tisza medrében. Súlyosan szennyezi a holtágat egy poliaromás szénhidrogén komponens, amely erősen rákkeltő, valamint a szervezet génkészletét módosító hatású anyag. Ennek a határértéke 100 milligramm kilónként, de az Adept Enviro mérései alapján van, ahol a koncentrációja meghaladja a 100 ezer milligrammot a holtág iszapjában.

A Gyálai-Holt-Tisza rehabilitációja rendkívül összetett feladatnak tűnik: a feltárás záró dokumentációjának leadási határideje december 31., ezután pedig ki kell jelölni az úgynevezett pilot projekt helyszínét, ahol kilenc, egyenként 100-100 köbméteres prizmában tesznek kísérletet a kikotort iszap kezelésére. Erre a legkézenfekvőbbnek egyelőre a baktériummal, illetve enzimmel történő kezelés tűnik.

Nagy kihívást jelent a helyszín kijelölése is: Kozák Péter, az Alsó-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója a november végi tájékoztatón úgy fogalmazott, a rehabilitációra szánt büdzsé nagy részét a becslések szerinti 160 ezer tonna iszap elszállítása teszi majd ki, ezért célszerű a holtág közelében helyet kialakítani a projekt véghezviteléhez, viszont a gyálaiak hallani sem akarnak arról, hogy a házaiktól néhány száz méterre, a rekultivált hulladéklerakó területét válasszák ki. Ennek kapcsán azonban kikötötték: a projekt végeztével helyre kell állítani a területet.

Előző sztori

Véradónapot tartanak Szegeden a vasútállomáson

Következő sztori

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kapta az idei Duna-díjat

Legutóbbi hasonló cikkek