Sport

Élre állt az SZVSE a megye I-ben

Élre állt az SZVSE a megye I-ben

2019. november 4., hétfő
Élre állt az SZVSE a megye I-ben

A Szegedi VSE 2-0-ra legyőzte a Bordányt a Csongrád Megyei I. osztály 12. fordulójában. Mivel a Makó és a Hódmezővásárhely döntetlenre végzett egymással, a vasutasok átvették a vezetést a tabellán.

Mozgalmas héten van túl a Szegedi VSE futballcsapata. A vasutasok a hétközi kupafordulóban kétszer is vezetést szereztek az NB III-as Ózd ellen,

de egy tízperces rövidzárlat következtében 4-2-es vereséget szenvedtek.

Nem sokat kesereghettek a kupabúcsú miatt, hiszen szombaton már a negyedik helyezett Bordányt látták vendégül és győzték le 2-0-ra. - Fontos volt, hogy hamar túl tegyük magunkat a kiesésen. Nem is tudom, hogy mikor kaptam utoljára négy gólt. Bosszantó volt, mert egyikről sem tehettem, azon kívül pedig egyszer-kétszer kellett csak védenem. A mérkőzés után megbeszéltük a történteket az öltözőben. Örülünk, hogy idáig eljutottunk, igaz, szerettünk volna bejutni a legjobb 32 közé. Most már csak a bajnokságra koncentrálunk – fogalmazott a kupamérkőzéssel kapcsolatban Leindler Domonkos, a Szegedi VSE kapusa.

Az SZVSE a Bordány elleni győzelmével kihasználta, hogy a két legfőbb riválisa, a Makó és a Hódmezővásárhely döntetlent játszott egymással, így a vasutasok átvették a vezetést a tabellán. Leindler úgy véli, a végelszámolásnál döntő lehet, hogy ez a három csapat milyen eredményt ér el egymás ellen. A szegediek ebből a szempontból sikerrel zárhatják az őszt, hiszen idegenben 3-1-re legyőzték a HFC-t, Makón pedig 1-1-es döntetlent értek el. A fiatal hálóőr szerint azonban mindhárom élcsapat botlani fog a kisebb együttesek ellen. - Tiszaszigeten nagyon nehéz nyerni. Szerencsénk volt, hogy az Algyővel a bajnokság elején játszottunk. A Csongrád is kezd összeállni. Tavasszal nem lesz annyira kiegyensúlyozott, a bajnokság, mint ősszel – fogalmazott. Az SZVSE hétvégén a nyolcadik helyezett Csongrád otthonába látogat, Leindler elmondta, küzdős, hajtós mérkőzésre és szegedi győzelemre számít.

A bajnokság állása:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.