A Bartók tér a belváros szégyenfoltja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi belváros legelhanyagoltabb terét is bevették a hajléktalanok.

Többször megírtuk már (itt és itt), hogy hajléktalanok, drogosok és kéregetők központi találkozóhelye lett a Bartók tér. Most a téren naponta többször is áthaladó olvasónk azt írta, nincs olyan napszak, amikor ne látna ott “kétes alakokat.”

“Nagyon-nagy szégyenfoltja ez Szegednek. Ez a tér annyi mindenre alkalmas lenne, egy igazi belvárosi parkot lehetne kialakítani, ehelyett sz.rban, h.gyban és hányásban fürdik. Emlékeim szerint nem egyszer ígérte meg az önkormányzat, hogy felújítják a teret, de úgy tűnik senkinek nem fontos.”- írja Kispál András, aki ezt a képet mellékelte hozzá.

Olvasónk azt is hozzátette, hogy fiatalon hatalmas focicsatákat vívott ő is a két bitumenes pályán, sőt néhány éve még valami “utcák-terek “bajnokság is szerveződött ott. Ma már egyrészt a pálya balesetveszélyes, másrészt a bódultan, nem egyszer a saját ürülékükben fetrengő emberek miatt gyomra nincs bemenni oda senkinek.

A Bartók téren komolyabb felújítás az elmúlt évtizedben nem volt, csak “tessék-lássék” munkákat végeztek el. A tér az ott tanyázó hajléktalanok miatt elveszítette funkcióját, de a játszótér nem csak miattuk nem használható. Elavult és balesetveszélyes játékok vannak ott, így a téren ma már csak átmenő forgalom van. A tér betonrengetegét kevés ráfordítással parkosítani lehetne, a játszótér és a sportpályák mellett mini zöldövezetet lehetne kialakítani.

De ahogy egyre többen tapasztalják és látják Szegeden, a Botka László vezette önkormányzatnál a zöld város, a játszótér felújítás a kampányban fontos csak, a várost ellepő hajléktalanokkal, drogosokkal pedig még kampány időszakban sem foglalkoznak.

Előző sztori

Nyitva lesznek a kormányablakok a hétvégén

Következő sztori

Megbélyegezte a nőverés a szegedi baloldalt