Politika

"Szeged lesz az első számú betelepítési célpont!"

"Szeged lesz az első számú betelepítési célpont!"

2019. szeptember 29., vasárnap
"Szeged lesz az első számú betelepítési célpont!"

Magyarország ugyan megvétózza a migránsok betelepítési kvótáira vonatkozó uniós tervet, de a következő lépésként a nagyvárosok vezetőivel fognak majd tárgyalni az EU vezetői. Szeged lesz az első számú betelepítési célpont - fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán vasárnap.

ÚjraválasztottákOrbánViktor miniszterelnököt a Fidesz elnökévé vasárnap a kormánypárt 28., tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Vannak szövetségeseink

A kormányfő azt mondta, hogy a dolgok most kezdenek komolyra fordulni Európában, egyre többen utasítják el a brüsszeli birodalmat, és az európai nemzetek szövetségét akarják. Az unió tagjai akarunk maradni, és nem akarunk kenyértörést azokkal, akik multikulturálissá alakították az országukat - tette hozzá. A kormányfő hangsúlyozta, Magyarország már nem egyedül áll a küzdőtéren, hanem egy tekintélyes hadoszlop tagjaként: lengyelek, csehek, szlovákok, reményei szerint vasárnap estétől az osztrákok újra, és csak idő kérdése, hogy az olasz szabadság is újra zászlót bontson. Arról is szólt, hogy megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak: Nyugaton el kell fogadniuk, hogy "nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket, és fel kell hagyniuk az államaink és kormányaink elleni nyílt támadásokkal".

Szeged lesz az első befogadóváros, ha a balliberálisokon múlik

Orbán Viktor azt mondta,

Magyarország ugyan megvétózza a migránsok betelepítési kvótáira vonatkozó uniós tervet, de a következő lépésként a nagyvárosok vezetőivel fognak majd tárgyalni az EU vezetői. Szeged lesz az első számú betelepítési célpont!

A kormányfő hangsúlyozta, nem érti, miért akarnak a szegediek migránsvárossá válni; a balliberálisok a városba fogják engedni a bevándorlókat.

„Amikor a betelepítési kvótát ismét megvétózzuk (ez a kényelmes feladat leginkább rám szokott hárulni), akkor majd a nagyvárosokkal akarnak megállapodni. És ha baloldali kézen marad, akkor Szeged lesz az első számú betelepítési célpont, ahogy azt a polgármester oly’ büszkén a képünkbe is mondta a német szocialisták vezetőjének a karján. Ha a szegediek tényleg ezt akarják, egyszerűbb lenne inkább Timmermans barátunkat fölkérniük polgármesternek”

– mondta a kormányfő. Csak emlékeztetőül

Botka Lászlót is személyesen meglátogató "barátjának" egy kijelentése

:

Martin Schulz szerint "Szeged egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”

(Ezt, mármint a betelepítés tényét egyébként ma Szijjártó Péter külügyminiszter is megerősítette, aki szerint a"bevándorláspártiak megnyitják a határokat az illegális bevándorlók előtt, majd nyomást helyeznek a többi országra, hogy fogadják be és osszák szét őket ".)

UPDATE: Önkormányzatok is fogadhatnak be menekülteket, ha az EU leszavazza Magyarországot

Erről Gulyás Gergely,Miniszterelnökségetvezető miniszter

beszélt a Kormányinfón

. Ha a migránspárti balliberálisok kerülnek többsége és megvétózzák a magyar álláspontot – amire van esély -, akkor bármelyik városvezető dönthet úgy, hogy befogadja a migránsokat, mert erre az EU-jogszabályok lehetőséget adnak.

A cél a szegénység felszámolása

A pártelnök arról is beszélt, hogy 2010 óta egymillió ember lépett ki a szegénységből Magyarországon. - A cél, hogy felszámoljuk a szegénységet a következő évtizedben- mondta Orbán Viktor.

(via 24, MTI, Origo)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.