Nem az számít, ki hol él, hanem az, hogy ki, hol szavaz – ezek alapján osztja az ingyenpénzt az MSZP-s polgármester a városban – állítja egy felháborodott anyuka.
Érdekes történet jutott el szerkesztőségünkbe, egy szülő ugyanis felháborodott, amiért nem kapott a beígért tanévkezdési támogatásból, vagyis megtagadta tőle az önkormányzat a 10 ezer forintot.
Az anyuka immár 9 éve él és dolgozik Szegeden, eközben pedig két gyermeket is nevel, az egyikük általános iskolás.
Hivatalos tartózkodási helye is Szeged, Rókuson van lakása, oda 8 éve költözött, gyermekei is ott születtek.
Állandó lakcíme azonban Szeged agglomerációjában van, vagyis Szegeden él és dolgozik ugyan, de nem itt szavaz a választáson.
Ő tehát nem számít szegedinek, Botka László el is utasította a beiskolázási támogatási kérelmét.