Politika

Irtózatosan berúgta a kampánymotort Botka László

Irtózatosan berúgta a kampánymotort Botka László

2019. május 1., szerda
Irtózatosan berúgta a kampánymotort Botka László

A polgármester pár perc alatt közel 500 milliót ígérgetett el. UPDATE: Reagált a helyi Fidesz az ígéret-cunamira.

Botka László a szegedi majálison jelentette be, hogy szerinte Szeged az utóbbi időben jobban teljesít, mint a legtöbb magyarországi nagyváros. Egyúttal jelezte, hogy a dél-alföldi megyeszékhely az idei évben 10 000 forintos tanévkezdési támogatást nyújt 11 000 szegedi gyermeknek, és szintén fejenként 10 000 forintot juttat idén a város 34 000 nyugdíjasának, ezzel „kompenzálva az elmaradt nyugdíjemelést". Botka úgy vélte, hogy Szeged különleges gazdasági sikereinek köszönhetően engedheti ezt meg magának, mivel az iparűzési adót fizető szegedi vállalkozások száma jelentősen megnőtt.Hozzátette, hogy „Szeged immár a saját lábán áll”, ami szerinte azt jelenti, hogy míg helyi adókból 15 milliárd forint bevétel keletkezik évente, addig a kormánytól csupán 5 milliárd forintot kap a város. Botka Lászlót elcsíptük a beszéde után, és rákérdzetünk az utóbbi napok legnagyobb MSZP-s botrányára, amikor is

sikerült lepatkányozni az összes jobboldali embert a párt egyik képviselőjének.

Ezt válaszolta a polgármester.

UPDATE: A Fidesz közleményben reagált Botka László közel 500 milliós ígéret-cunamijára

"

Százezrekkel rövidíti meg a szegedieket Botka László

Berúgta a kampánymotort Szeged bukásra készülő polgármestere, aki kétségbeesett ígérgetésbe kezdett. Fogy körülötte a levegő, és fogynak az emberei is, nem maradt tehát más lehetősége, mint a számolatlan ígérgetés. Mindezekkel ő maga is tisztában van. Hiszen

a szegediek egyre inkább látják, hogy a város mélyponton van, az utolsók között kullogunk a magyar nagyvárosok sorában; Szegeden nincs és Botka László miatt nem is lesz komoly ipar és nagyfoglalkoztató cég; Botka László korrupt kabinetje büntetőperek és büntetőügyek között vergődik; a polgármester körül pedig egyre több embert fenyeget a börtön.

Eközben a városi adóterhek miatt vállalkozások kerülnek a csőd szélére, és mennek tönkre az elhibázott várospolitika miatt: Botka László ugyanis százezrekkel rövidíti meg a szegedi vállalkozókat. Azokat, akik működtetik a helyi gazdaságot és munkát adnak a szegedi családoknak. Szeged mára lemaradt, de már a felszín sem csillog annyira, mert a fejlesztésekre adott kormányzati milliárdokat sem tudja a város időben és megfelelő módon felhasználni: csúszás és kontármunka jellemzi szinte az összes önkormányzati beruházást.

Botka László lélegeztetőgépre kapcsolta a várost és benne minden szegedit!

A Fidesz célja az, hogy kihúzza a várost ebből a gödörből, hogy Szeged újra elfoglalhassa méltó helyét az ország nagyvárosainak sorában, és oda kerülhessen végre, ahová már régen tartoznia kellene: a győztesek közé!

A magányos farkasok ideje lejárt.

A Fidesz szegedi elnöksége

"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.