Írjon nekünk

Politika

Nemesi: Hittem Botka Lászlóban, de elfáradt és befásult

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Komoly programot hirdetett a függetlenként Szegedért harcba induló Nemesi Pál csütörtökön. A kamara elnöke azt mondta, őt nem lehet dróton rángatni és kikormányozná a várost a politika mocsarából, visszaadná Szeged régi rangját. “Együtt dolgoztam Botka Lászlóval, segítettem neki. Hittem benne, mert akkor még volt benne akarat. Mára viszont elfáradt, befásult, nincs már meg benne az erő, amely új lendületet adhatna Szegednek – mondta Nemesi, aki szerint a város szenvedi el a politikai konfliktusokat, pedig mehetne sokkal jobban is Szegednek.

Független jelöltként száll ringbe Szeged polgármesteri címéért Nemesi Pál, az országosan is elismert Ferroép építőipari vállalat tulajdonosa, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöke. Ténylegesen megvalósuló harmadik hidat, ipari parkokat, országos szinten is domináns szegedi átlagfizetéseket és csökkentett parkolási díjakat tűzött ki zászlajára a gádorosi szegény legényből önerőből lett szegedi csúcsvállalkozó, aki csütörtökön fiatalkora meghatározó helyszínén, a Hági Udvarban tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját.

Botka elfáradt – Szeged lehet a legerősebb város

“Nekem tényleg Szeged az első” – hangsúlyozta a lokálpatrióta, független jelölt, aki a fejébe vette: pár éven belül Szeged lesz a legerősebb megyeszékhely, a régió gazdasági központja. Az elsődleges cél kikormányozni a várost a politika mocsarából és visszaadni Szeged régi rangját.

– A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként megpróbáltam együtt dolgozni Botka Lászlóval, segítettem neki. Hittem benne, mert akkor még volt benne akarat. Sajnos úgy látom, a közel két évtizednyi polgármesterség alatt elfáradt, belefásult, nincs már meg benne az erő, amely új lendületet adhatna Szegednek – mondta Nemesi. Szerinte 17 év ment el terméketlen, politikai konfliktusokkal. – A város változásért kiált: legyen Szeged az első, ne csak hangulatában, szépségében, hanem az itt élő emberek életszínvonalában, fizetéseiben is – hangsúlyozta.

Magasabb szegedi fizetések, kedvezmények a szegedieknek, családoknak, időseknek

Szakértői csapatával vadonatúj nemzetközi és hazai cégeket kívánnak Szegedre hozni, akiket ipari parkkal, versenyképes reptérrel és tárgyalóképes városvezetéssel csábítanának ide. A “Költözz Szegedre” programmal vajdasági és hazai munkavállalókat csábítanának a városba, a “Maradj Szegeden” programmal pedig itt tartanák az egyetemen frissen végzett, jól képzett munkaerőt.

A szegedi fizetéseket és a szegediek életszínvonalát pár éven belül a kecskeméti, győri és debreceni szint fölé emelné, e mellett pedig számtalan intézkedéssel javítaná az itt lakók közérzetét: már az idén csökkentené az országos szinten is ijesztően magas parkolási díjakat, belvárosi parkolóházakat hozna létre és végre megépítené azt, amit eddig csak ígérgettek: a harmadik, szegedi hidat, amelyhez elmondása szerint szinte már minden készen áll.

– Kedvezményes telek – és lakásvásárlási programmal akarok segíteni a szegedieknek, tömegközlekedési és parkolási kedvezménnyel a nagycsaládosoknak, továbbá gyógyszer-házhozszállítással és segélyhívó szolgáltatással, nomeg  átfogó nyugdíjas-programmal az időseknek, mert számomra fontosak az idősek is, hiszen nekik köszönhetünk mindent – magyarázta.

Ahogy fogalmazott, a legnagyobb ajándék azonban az lesz az időseknek, hogy pár éven belül, szakértői csapatával közösen eléri, hogy végre ne kelljen a gyermekeiknek, unokáiknak elköltözni a városból ahhoz, hogy versenyképes fizetésért dolgozhassanak, végre együtt maradhatnak a szegedi családok.

Senki nem tudja dróton rángatni

A csütörtöki sajtótájékoztató végén is leszögezte: Szeged független polgármester-jelöltje, akit “senki nem tud és nem fog dróton rángatni.” Hozzátette: kész bárkivel tárgyalni, akinek szintén Szeged az első, aki osztozik vele a szellemiségében. Mint mondta: “Dolgozni jöttem. Pártcivakodástól mentesen, szakértői irányítással, adjuk vissza Szeged régi rangját! Legyen Szeged az első!”

Mindenkivel tárgyal, aki kész segíteni Szegednek

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, bár Botka László házi újságja azért is támadja, mert jobboldali, polgári pártokkal is egyeztet, szerinte ennek eddig is így kellett volna lennie, akkor jobban ment volna Szegednek.

– Én mindenkivel kész vagyok együttműködni, politikai oldalaktól függetlenül, aki hajlandó dolgozni és tenni a városért. Mert ez Szeged és a szegediek érdeke, a város így fejlődhet a leggyorsabban. Kár, hogy ez eddig nem így volt. Tárgyalok a Fidesszel, tárgyalok az MSZP-vel és más baloldali pártokkal, tárgyalok a Városháza egyes szakértőivel, és másokkal is. Egy csapatot építek, aki kész Szegedért munkálkodni és nem pártpolitkai érdekeket és egyéni akaratot hajtanak végre – magyarázta.

Végül hozzátette, a tárgyalások közben nem, de ha ezek véget érnek, akkor minden esetben a nyilvánosság előtt fog ezekről beszámolni.

Eddig egyetlen párt sem jelölt polgármestert Szegeden!

Lassan már nyár közepe van, de még egyetlen párt sem jelentette be, kit akarnak indítani az őszi választáson Szegeden. Nem jelezte sem az MSZP, sem a DK, sem a Momentum, se az LMP, se a Fidesz, de még a Jobbik se, igaz Tóth Péter kedvesen célozgatott arra, hogy ő Botka Lászlót fogja támogatni. (Ennek egyik lehetséges okáról külön cikkben számoltunk be – a szerk).

Eddig nem jelentette be a szocialista Botka László sem, hogy újrázna.

Tehát egyelőre csak civilek vannak a pályán.

Meglepetés

Nemesi Pál kampánystábjában dolgozik Kisházi Sándor és Kiss Balázs is. A két marketing és média szakember munkájának köszönhető a Deja Vu fesztivál és rendszeres gasztro fesztiválok is a Széchenyi téren.

Tovább olvasom

Politika

Jól fizető munkahelyek, iparosítás és biztonság – elstartolt a szegedi Fidesz kampánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

A párt szerint teljesíthető célok ezek Szegeden.

Tovább olvasom

Politika

Több mint harmincezer szegedi töltötte ki Nemesi kérdőívét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Népszerű a “Párbeszéd Szegedért 2019” című program.

Tovább olvasom

Politika

30 órája nem válaszolnak kérdéseinkre a szegedi momentumosok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem akarják elárulni, hogy ők is több pénzt fizettetnének-e Magyarországgal, mint Fekete-Győr András, azért, mert nem fogad be migránsokat az ország.

Tovább olvasom

Aktuál