Írjon nekünk

Közélet

Anna fürdő: a gyógymasszőrök harmada mondott fel egy hónapon belül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Gyógyítanának a masszőrök az Anna fürdőben, de tömegesen mondanak fel, állítja a fürdő egyik munkatársa. Az egyik távozó inkább ablakgyárba ment, mert az többet fizet. Eközben a Szegedi Sport és Fürdők weboldalán tucatnyi pozícióra keresnek munkaerőt. A cég ügyvezetője, Drégelyi Zoltán elismerte: valóban többen távoztak a cégtől, de bérkorrekciót kaptak a munkatársaik, illetve többet keresnek, mint amennyit a panaszos gyógymasszőr állít.

“Az embernek van egy álma. Elhatározza, hogy gyógyítani szeretne. Remek érzés gyógyítani, sok embernek adunk normális életet a munkánkkal, csak éppen a mi, szakmánkhoz méltó életkörülményünket nem tudjuk biztosítani azzal, hogy gyógymasszőrök vagyunk” – panaszkodott egy gyógymasszőr, aki az Anna fürdőnél dolgozik 120 ezer forintért. Nem járult hozzá a neve megjelenéséhez: attól tart, az állásával játszik, ha nevével vállalja véleményét.

“Biztosan van valamilyen gazdasági oka, hogy az év elején emelték a fürdőben elérhető szolgáltatások díját, némileg próbálnak is a dolgozók bérén spórolni, de ez felháborítónak tartom, hogy szakmunkás minimálbérért kell dolgoznom, akár 12 órát is, a túlóradíjat pedig nem fizetik ki” – magyarázta az elkeseredett gyógymasszőr. Évente 14 ezer forintért fizeti az egészségügyi szakdolgozók kamarai tagsági díját, viszont gyógymasszőrként az egészségügyi szakdolgozók bértáblájára nem került fel. Ez 20 ezer forintos különbséget jelent a fizetésben, állítja. “Összességében nem sok pénz egy évre 14 ezer forint, de a semmiért elég magas díj” – jelentette ki.

A probléma hatására a 18 fős masszőri gárdából ma már csak tizenketten maradtak – állítja. “Az elmúlt három hétben hatan távoztak. Ezek közül olyan szakemberek is, akik már évtizedek óta a cégnél dolgoztak, akik engem mentoráltak, elismert szakemberek. Fel kéne ismernie a cég- és a város vezetésének, hogy ez a helyzet így tarthatatlan, a jól képzett munkaerőt meg kell tartani” – számolt be a cégen belüli állapotokról.

Forrásunk állítása szerint van olyan masszőr, aki inkább ablakgyárba ment el dolgozni. “Ott a kezdő fizetése nettó 220 ezer forint. Lehet, hogy a vezető pozíciót betöltők számára 100 ezer forintos bérkülönbség nem nagy ügy, de egy átlag ember számára igenis nagy különbség, hogy kettessel kezdődik-e a fizetés, vagy 120 ezer” – érzékeltette.

Az Anna fürdő a Szegedi Sport és Fürdők Kft. üzemeltetése alatt működik.

A cég idén jócskán emelte árait: az uszoda- és a strandhasználattól kezdve a sportpályák bérleti díjai is változtak.

Ezek közül egészen hajmeresztő emelések, akár óránként 9 ezres pályabérlési díjat találtunk márciusban. A vízitorna és a masszázs árát az év elején duplázták meg, eközben pedig 500 forinttal sarcolják meg azt, aki kísérőjeggyel térne be az uszodába.

Szétnéztünk az önkormányzati cég weboldalán, ahol a gyógymasszőröknek feltöltött álláshirdetés dokumentuma is elérhető több másik pozíció mellett. Ebben az “amit kínálunk” résznél azt írják, hosszútávú munkalehetőség alkalmazottként, illetve foglalkoztatás teljes munkaidőben, két műszakban.

Megkerestük Drégelyi Zoltánt, a Szegedi Sport és Fürdők ügyvezetőjét,

aki megerősítette, az utóbbi időszakban a fürdő több munkatársa is felmondott. “Szerencsére sokan érkeztek is, akiknek igyekszünk további kiváló munkalehetőségeket és megbecsülést nyújtani” – írta.

Emellett a cafetéria kapcsán is elismerte, hogy csak nyártól tudják fizetni, ám ez “bér mellé adható juttatás, a cég teljesítőképessége alapján kerül meghatározásra” – ezt azzal indokolja, hogy a cég jól teljesített idén.

Ezzel szemben cáfolta, hogy 120 ezer forintot keresnének, ám azt nem árulhatta el, mennyi a valós szám, mert az személyes adatnak minősül, illetve az ügyvezető állítása szerint bérfejlesztést kaptak a kollégáik. “Könnyen kiszámolható, hogy sajnos valóban nincsenek túlfizetve a dolgozóink. Cserébe, minden dolgozónk korlátlanul használhatja az összes létesítményünket, megbecsüljük őket, bejelentve foglalkoztatjuk őket és megfizetünk utánuk minden adót” – fogalmazott Drégelyi, aki megjegyezte, ez országos probléma a területen.

Közélet

Dr. Juhász Tünde: Nincs következmények nélküli világ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csongrád megyei kormánymegbízott szerint 1956 soha el nem évülő felelősséget rakott a magyarok vállára.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újraavatták Kováts József ’56-os szegedi mártír emléktábláját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá a Szegedi Tudományegyetem 56-os Emlékbizottságának tagjai.

Tovább olvasom

Hírzóna

Topolyai és szegedi diákok látogattak a vásárhelyi Emlékpontba

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rendhagyó történelemórán vettek részt.

Tovább olvasom

Aktuál