Sport

A Makó vezetőedzője lett Siha Zsolt

A Makó vezetőedzője lett Siha Zsolt

2019. július 11., csütörtök
A Makó vezetőedzője lett Siha Zsolt

A SZEOL SC korábbi vezetőedzője visszajuttatná a Maros-partiakat a harmadosztályba.

A SZEOL SC visszalépést követően nem sokáig maradt edzői feladatok nélkül Siha Zsolt. A 41 éves szakember az előző szezonban az NB III-től búcsúzó Makó FC vezetőedzője lett. - Derült égből villámcsapásként érkezett a megkeresés, de nem sok időm volt hezitálni, mert már elkezdődött a felkészülés – kezdte Siha Zsolt, a Makó FC újdonsült vezetőedzője. - Még nem annyira ismerem a Megye I-es mezőnyt, hiszen az elmúlt évek ebből a szempontból kimaradtak nekem. Próbálunk erősíteni, ami jó hír, hogy vannak tehetséges fiataljaink, illetve a tavalyi csapatból is marad jó néhány játékos. Célunk, hogy visszajussunk a harmadosztályba – mondta a tréner. Hozzátette, a technikai feltételek teljes mértékben adottak a célok megvalósításához. Siha azt is elárulta, hogy az elsőszámú segítője a korábbi játékosa,

Buzási Péter

lesz. - Peti elsősorban erőnléti edzőként, elsőszámú segítőként van jelen, de ameddig az egészsége engedi labdarúgóként is tud nekünk segíteni – fogalmazott.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.