Novemberi Szerencsenapok Extra

Szegeden nem üldözik a másságot, mégis érzékenyítenek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi LMBT-közösség munkatársa kedden azt nyilatkozta, volt olyan, hogy szexuális orientációja miatt erőszakoltak meg valakit.

Kedden írtuk meg, hogy egyhetes érzékenyítés kezdődött Szegeden az LMBT-közösség szervezésében.

Felhívtuk a közösség egyik munkatársát, aki elmondta, tudnak olyan esetről, hogy valakit szexuális orientációja miatt erőszakoltak meg, illetve arról is beszámolt, hogy éttermekben, kávézókban, iskolákban is történt olyan, amikor mássága miatt ért valakit hátrányos megkülönböztetés. Bár hozzátette, mindez Szegedre nem jellemző, de az egyhetes érzékenyítést ezért szervezik Szegeden.

Mivel elhangzott egy súlyos bűncselekményre utaló mondat, ezért megkerestük a rendőrséget a következő kérdéssel:

“A Szegedi LMBT Közösségért csoport azt állítja, hogy történt olyan eset Szegeden, amikor valakit nemi identitása vagy szexuális irányultsága miatt erőszakoltak meg. Volt ilyen eset ezzel az indítékkal?”

A válasz rövid volt és egyértelmű:

“Nincs ilyen esetről tudomásunk.”

Közben megkeresett bennünket több szórakozóhely tulajdonosa is, ők határozottan állítják, nem tudnak olyan esetről, hogy valakit szexuális orientációja miatt ért volna hátrányos megkülönböztetés. Sőt, többen felháborítónak tartják a gyanúsítást.

Már keddi cikkünkben is azt írtuk, hogy zavaros az indok, miért Szegeden szerveznek ilyen eseményt,

de a fentiek alapján úgy tűnik, hogy az érzékenyítés felesleges Szegeden, mert itt valóban nem üldözik a melegeket.

Olyannyira nem, hogy van esély egy “Szegedi Pride” megszervezésére is.

Előző sztori

Filmajánló: Aladdin

Következő sztori

Orbán üzeni Brüsszelnek, hogy a magyar emberek változást akarnak

Legutóbbi hasonló cikkek