Közélet

Az üdülni vágyók isszák meg a Partfürdő felújításának levét

Az üdülni vágyók isszák meg a Partfürdő felújításának levét

2019. május 24., péntek
Az üdülni vágyók isszák meg a Partfürdő felújításának levét

Tavaly tizenkét részes sorozat keretein belül végignéztük Szeged szebb napokat is megélt, elhagyatott épületeit. Most újra górcső alávesszük a tucatnyi szégyenfoltot, hogy kiderítsük, mi változott egy év alatt. Ezen a héten az újszegedi Partfürdőre látogattunk, ami a nagyszabású felújítások miatt idén sem lesz az üdülni vágyók közkedvelt célpontja.

- Nem fér a fejembe, hogy hét év alatt, miért nem tudták rendbe rakni a partfürdőt. A legtöbb helyen már május 1-én tömve vannak a strandok, itt pedig még egy hónap csúszás után sincsenek feltöltve a medencék és ebből kifolyólag a büfék sem nyitottak még ki. Éves szinten 200 ezer forintot fizetek az üdülő bérleti jogáért, és cserébe gyakorlatilag semmilyen szolgáltatást nem kapok –

panaszkodott egy évvel ezelőtt

Kello Csaba, az egyik üdülő bérlője.

Elkezdték a felújítást

Leginkább egy háborús övezetre hasonlít jelenleg az újszegedi Partfürdő: lövészárkok és szanaszét vetett földkupacok árulkodnak arról, hogy

nemrégiben megkezdték

a terület várva várt felújítását. A modernizálást több forrásból – uniós pályázatból, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség finanszírozásából és a városi költségvetésből hajtják végre. Habár a strand – a többihez hasonlóan – május elsején megnyitott, a munkálatok miatt nem szívesen jönnek ide az üdülni vágyók. Kello Csaba elárulta, az idei strandszezont sem a Partfürdőn tölti majd.

Javában zajlik a felújítás az újszegedi Partfürdőn (Fotó: Kovács Ferenc)

- Úgy tudom, hogy elsősorban a Szegedi Ifjúsági Napok miatt fejlesztik a Partfürdőt – kezdte Kello Csaba, üdülőbérlő. – Azért korszerűsítik az áramellátást, hogy a fesztivál idején megfelelő infrastrukturális háttér álljon rendelkezésre – tette hozzá. Csaba azt nehezményezi, hogy a strandszezon idején végzik a fejlesztéseket és ezáltal az üdülni vágyók számára használhatatlanná válik a partszakasz. - A beruházás várhatóan augusztus végére, a SZIN kezdetére valósul meg, ezzel gyakorlatilag keresztbe húzták az üdülni vágyók idei terveit. Jelenleg használhatatlan a Partfürdő, mindenhol munkagépek állnak, nem csoda, hogy a családok nem szívesen jönnek ki – kesergett.

Autós, fizess!

Habár a meglehetősen borsos bérleti díjak egy év alatt nem emelkedtek tovább, mint azt Csabától megtudtuk, más módon próbálják megsarcoltatni az üdülni vágyókat. - Idén bevezettek egy új szabályt: autóval nem lehet beállni, illetve aki beáll, annak fizetnie kell, még az üdülő tulajdonosoknak is. Mivel nincs egyesületünk, így nehezen tudunk kiállni magunkért, egy-egy ember nem tud szembeszállni ezzel a döntéssel. Nevetséges, hogy a személyautóinkkal nem állhatunk a saját nyaralóinkhoz, de közben munkagépek körbe állják az épületeket. Szerintem arra megy ki az egész, hogy az üdülni vágyók még véletlenül se zavarják a munkásokat – panaszkodott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.