Közélet

Ami a fesztiválok Mekkája, az az üdülők szégyenfoltja

Ami a fesztiválok Mekkája, az az üdülők szégyenfoltja

2018. június 1., péntek
Ami a fesztiválok Mekkája, az az üdülők szégyenfoltja

Június elsejével hivatalosan is beköszöntött a nyár, és várhatóan a hétvégén ellepik a környékbeli strandokat a hőség elől menekülő szegediek. A partfürdő azonban - akárcsak annak a 60 éves ütött-kopott medencéi - egészen biztosan üresen kong majd. A strand, amely többek között a SZIN-nek, valamint a Deja Vu fesztiválnak ad otthont évről-évre, az az üdülni vágyók szemében csak egy kerülendő szégyenfolt a város szívében.

Három üres medence, egy zárva tartó büfé, és egy halom ígéret. Így lehetne összefoglalni a partfürdő jelenlegi helyzetét. Kello Csaba – az egyik üdülő bérlője – körbevezetett bennünket a partfürdőn, és elmondta panaszait a stranddal kapcsolatban.

Kétszázezer forint a nagy semmiért

„Nem fér a fejembe, hogy hét év alatt, hogy nem tudták rendbe rakni a partfürdőt. A legtöbb helyen már május 1-én tömve vannak a strandok, itt pedig még egy hónap csúszás után sincsenek feltöltve a medencék és ebből kifolyólag a büfék sem nyitottak még ki. Éves szinten kétszázezer forintot fizetek az üdülő bérleti jogáért, és cserébe gyakorlatilag semmilyen szolgáltatást nem kapok. Annak idején azért vásároltam itt bérleti jogot, hogy a gyerekeimmel tudjak közösen üdülni, jelenleg azonban egy olyan család sem akad, amely szívesen töltené itt az idejét. Persze a fesztiválok ideje alatt nagy a sürgésforgás, aki viszont nyugodt, csendes kikapcsolódásra vágyik, az olyankor szintén nem szívesen jön a partfürdőre” – mondta a felháborodott bérlő.

Kello Csaba a 100 négyzetméteres üdülőjéért, évente 200000 forintot fizet bérleti díjként. Ő még így is a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen a szomszédja közel félmillió forintot fizet a kihasználatlan nyaralójáért. (Fotó: Kovács Ferenc)

A terepszemlénk alkalmával, találkoztunk Miklós Tamással - a létesítményvezetővel - is, aki elmagyarázta nekünk a partfürdő jelenlegi helyzetének okait.

A magas vízállás miatt csúszik a strandnyitás

„Idén megviccelt bennünket a Tisza, ugyanis annak ellenére, hogy nem volt árvíz, a folyó feljött és a csatornákon keresztül, alulról feltöltötte a medencéket. Április 26-án ment le a víz, utána kezdhettük csak el az iszap eltakarítását, valamint a sterilizálást. 70%-os foszforsav kellett ahhoz, hogy az algaréteget eltávolítsuk és ez az egyébként is meglehetősen elhasználódott betonlemezeket még tovább roncsolta. A helyreállítás után tudtuk csak felmérni a medencék állapotát - az eredmény lehangoló volt: az 50-60 éves betonmedencéknek teljesen porózussá vált a felülete” – nyilatkozta a létesítményvezető.

Az idő vasfoga alaposan kikezdte a partfürdő medencéit. (Fotó: Kovács Ferenc)

Nehéz volt olyan céget találni, amelyik vállalta a szükséges munkálatok elvégzését

„Az új szabályzat értelmében, 200000 Ft feletti beruházás esetében, legalább három árajánlatot kell kérni. Tárgyaltunk olyan cégekkel, amelyeknek komoly tapasztaltuk van ezen a téren, de ők se merték ezt elvállalni, mert nem tudták garantálni azt, hogy a medence kibírja a szezon végéig. Végül aztán sikerült találni egy céget, amely vállalta, hogy egy szezonnyi időszakra rendbe rakja medencéket. Az eső karéj már nagyjából elkészült, jövő héten - ha minden jól megy - akkor elindulhat a restauráció. Még az engedélyekre várni kell, de legkésőbb jövő hétvégére már üzemelni fog a medence” – ígérte Miklós Tamás, majd hozzátette: a másik medence felújítása a Deja Vu miatt csúszni fog pár hetet.

Miklós Tamás - a partfürdő létesítményvezetője - nem győzte sorolni a szükséges fejlesztések sorát. (Fotó: Kovács Ferenc)

  „Két hét múlva kezdődnek a munkálatok a másik medencén, amely a Deja Vu fesztivál ideje alatt, tűzoltási vízzel lesz feltöltve, így akkor nem tudunk vele foglalkozni. A fesztivál végeztével, vasárnap délután leengedjük a medencét, majd miután kiszáradt, elkezdődnek azon is a munkálatok. A legnagyobb kihívást a családi medence rendbetétele okozza, ugyanis annak a réseinél a padló katasztrofális állapotban van, valamint az oldalfalakat is le kell verni, mert már teljesen elhasználódtak.” – summázta a teendőket.

A város nem szívesen ad a medencékre

„Az elmúlt 2-3 szezonban sikerült olyan bevételt produkálnunk, amire azt mondta a város, hogy megérdemlünk némi támogatást, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy azt az összeget ne a medencére költsük. Sajnos nem volt más választásunk. Talán a két medence felújítása belefér az anyagiakba, de utána már a saját zsebünkből kell finanszírozzunk mindent.” - avatott be minket.

Jövőre időben nyitnának

„Jövőre mindenképpen szeretnék már Május 1-én megnyitni partfürdőt a strandolni vágyók számára. Ez idén sajnos nem valósulhatott meg a magas vízállás miatt, de jövőre - ha az időjárási körülmények megfelelőek lesznek - már márciusban megkezdjük a munkálatokat annak érdekében, hogy április végére már csak a szükséges engedélyekre kelljen várni a nyitás előtt” – jelentette ki bizakodóan a létesítmény vezetője.

Idén még nem kellett attól tartani, hogy valaki megszegi a szabályt. (Fotó: Kovács Ferenc)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.