Közélet

Szégyenfoltok újratöltve 2. rész: Rövidesen eltűnhet a Centrum-gödör

Szégyenfoltok újratöltve 2. rész: Rövidesen eltűnhet a Centrum-gödör

2019. április 24., szerda
Szégyenfoltok újratöltve 2. rész: Rövidesen eltűnhet a Centrum-gödör

Tavaly tizenkét részes sorozat keretein belül végignéztük Szeged szebb napokat is megélt, elhagyatott épületeit. Most újra górcső alávesszük a tucatnyi szégyenfoltot, hogy kiderítsük, mi változott egy év alatt. Ezen a héten a Centrum-gödörhöz látogattunk, aminek a helyére rövidesen egy társasházat építenek majd.

Harminc éves szégyenfolt

A Centrum-gödör első tulajdonosa a 80-as években egy lakásépítő szövetkezet volt, amelyik mélygarázst, a földszinten a Centrumhoz kapcsolódó áruházat, az emeleten lakásokat épített volna. Ez akkor kiváló ötletnek tűnt, hiszen a rendszerváltás előtt még nem voltak a maiakhoz hasonló bevásárlóközpontok. A beruházás csak az alapozásig jutott el, utána anyagi okok miatt félbeszakadt a projekt. A következő tulajdonos a Coop Szeged Zrt., majd egy magánszemély volt, aki 1999-ben továbbadta a Belváros 2001 Kft.-nek. A cég több mint egy évtizedig határozottan állította: beépítik a gödröt, 2010-ben járt le az önkormányzat által adott határidő. A város kisajátíthatta volna a területet a jogszabály szerint, azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A Belváros 2001 Kft. adószámát később felfüggesztették, végelszámolását is befejezték, a tartozásokat a telekre jegyezték be. A szegedi ingatlanfejlesztő cég, az Igényes Otthon Kft. a telek felét vásárolta meg, miután azt sikerült megosztani.

Harminc éve éktelenkedik a Centrum-gödör a belváros szívében (Fotó: Kovács Ferenc)

Egy már majdnem kész, a következő hamarosan épül

Tavaly beszámoltunk róla

, hogy a gödör tőszomszédságában nagyszabású építkezés zajlik: „Az építkezés laikus szemmel nézve a felénél, esetleg a kétharmadánál tarthat, de az is kérdés, hogy miután elkészül a hét emeletes épület, utána miként fogják hasznosítani a jelenleg parkolóként szolgáló területet.” – írtuk egy évvel ezelőtt. Egy esztendő alatt sokat haladt a beruházás, már csak az utolsó simításokat végzik az épületen.

Időközben az is kiderült,

hogy a parkolóhelyre szintén egy társasházat építenek, így rövidesen végleg eltűnhet a belváros legnagyobb szégyenfoltja.

Már az utolsó simításokat végzik a Centrum-gödör tőszomszédságában épülő társasházon. Rövidesen a parkolót is beépítik (Fotó: Kovács Ferenc)

Szerettünk volna bővebb információkat kapni az ingatlanközvetítő-irodától, ők azonban a kivitelezőhöz irányítottak minket, akik viszont elérhetetlennek bizonyultak így nem tudjuk pontosan, hogy mikor kezdődik el az építkezés. Az ingatlanhirdetésből kiderül, hogy az építkezés idén tavasszal kezdődik, és 2021 őszén költözhetnek az első lakók a házba, ami hat emeletes lesz, 136 lakás és iroda lesz benne és egy mélygarázs is épül alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.