Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Súlyemelő-Eb: Nagy Péter nyert a B csoportban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Nagy Péter mindkét fogásnemben és összetettben is első lett az ólomsúlyúak B csoportjában a súlyemelők georgiai Európa-bajnokságának pénteki versenynapján. 

A szegediek 156 kilóval mérlegelő erős embere, akinél betegség és sérülés miatt több hét kimaradt az Eb-felkészülésben, mind a kilenc vetélytársát maga mögé utasította szakításban, ahol a 180 után a 185 kilóval is jó gyakorlatot mutatott be – a batumi kontinensviadal eredményközlése szerint. A 188 kilós kísérlet már nem sikerült neki, ahogyan lökésben is rossz volt befejező fogása 223 kilogrammon, viszont előtte megbirkózott a 210 és a 219 kilóval egyaránt. Így összetettben 404 kilóval zárta szereplését a 33 esztendős, háromszoros Eb-bronzérmes emelő.

Hogy ez hányadik helyet jelent majd a kategória végső sorrendjében, a plusz 109 kg legerősebbjeit felvonultató A csoport küzdelmeinek zárultával derül ki. A kilencfős társaság versenyét az Európa-bajnokság utolsó napján, szombat délután rendezik meg.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Közlekedés

Egy hónap alatt hatvan részeg sofőrt szűrtek ki a forgalomból Csongrád-Csanádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A mai napon 800 autóvezetőt szondáztattak meg, hárman buktak le pia miatt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már 396 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ellenzék azonban újra és újra torpedózza a konzultációt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Közösen fejlesztik Csongrád-Csanád és a Vajdaság turisztikai értékeit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tematikus turisztikai útvonalakat, közös brand-et és online platformokat állítottak össze.

Tovább olvasom

Aktuál