Közélet

Újabb dátum a liget átadására, de most nem bízták a véletlenre

Újabb dátum a liget átadására, de most nem bízták a véletlenre

2019. február 22., péntek
Újabb dátum a liget átadására, de most nem bízták a véletlenre

Február 21-én, csütörtökön volt a liget felújításának kezdetének évfordulója. A határidőt tavaly szeptember végére tűzték ki, majd később novemberre, majd decemberre ígérték az átadást. A kivitelező most nem bízta a véletlenre, pontos dátumot nem mondott, de azt ígéri február végéig elkészül a beruházással.

- A beruházásnak már ténylegesen a befejező munkálatai zajlanak. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a burkolatoknak a besöprése, igazítása, tereprendezés, földfeltöltés, valamint füvesítési munkálatok zajlanak. Emellett pedig a szükséges burkolati jeleket festi fel a kivitelező – nyilatkozta a Szeged Televíziónak Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Fejlesztési nkft. projektigazgatója.

A Szeged televízió értésülései szerint, a kivitelező most azt ígérte, hogy február végéig elkészülnek és levonulnak a területről.

Azt már korábban megírtuk,

hogy a kivitelező a beruházásra szánt 1 milliárd forint 14,8 százalékát, azaz 148 millió forintot kénytelen visszafizetni kötbér gyanánt. Ez a féléves csúszás tükrében meglehetősen baráti összegnek tűnik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.