Egyetem

Új projektbe kezdett a mezőgazdasági kar

Új projektbe kezdett a mezőgazdasági kar

2019. február 27., szerda
Új projektbe kezdett a mezőgazdasági kar

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar pályázati forrásból új projektet kezdett, amelynek célja egy diagnosztikai eljárás kidolgozása, és ehhez kapcsolódóan kiegészítő takarmány fejlesztése, amelyek csökkentik a sertésembrió-elhalás kockázatát. A mérő- és kiértékelő rendszer kiegészítő takarmányokkal történő kombinált használata a hazai sertéstartó gazdaságok számára jelenthet versenyelőnyt.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, az UBM Feed Kft-vel és az ADEXGO Kft-vel való együttműködésben 604.126.340 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból kutatásuk létrehozására. A projekt célja egy tudományosan megalapozott diagnosztikai eljárás kidolgozása az állattenyésztés számára, illetve ehhez kapcsolódóan kiegészítő takarmányok fejlesztése, és azok fiziológiai hatásának diagnosztikai vizsgálata. A kutatás célja, hogy felmérjék és nyomon kövessék az ivarzás során a nemi hormonok hatására elinduló élettani folyamatok megváltozását. A kidolgozásra kerülő mérési technológia előnye, hogy nem invazív, így a haszonállatokon semmilyen kockázattal járó beavatkozásra nincs szükség a mérőrendszer felhelyezéséhez. A célállatokon végzett vizsgálatokat megelőzően, illetve azokkal párhuzamosan laborállatokon is tesztelik a vizsgálati módszert, és a kulcsfontosságú paramétereket molekuláris, biokémiai, szöveti és élőállat vizsgálatokban, modern képalkotó eljárás alkalmazásával határozzák meg. A diagnosztikai eljárást, speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányozás egészíti ki, amelynek célja, hogy növelje a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védje az anyaállatot, valamint a magzatokat. A többszörösen telítetlen zsírsavak tudatos megválasztásával javítható a méh visszaalakulásának folyamata és a vemhesség anyai szervezet részéről történő felismerése, vagyis csökkenthető a korai embrióelhalás mértéke. A fejlesztendő kiegészítő takarmányok olyan zsírsavprofillal, és egyéb élettanilag fontos hatóanyagokkal rendelkeznek, amelyek igazodnak a kocák szaporodásbiológiai szakaszainak eltérő igényeihez. E célok elérése érdekében a mioelektromos hullámok mérésével párhuzamosan folyamatosan rögzítik és értékelik az alapvető élettani paramétereket – például szívfrekvencia, testhőmérséklet, vérnyomás. Ezen kívül a sertések ivarzásának és komplex egészségi állapotának monitorozására alkalmas nem-invazív gyorsvizsgálati módszertant is kidolgoznak a szakemberek, melyben jelentős feladatot kapnak olyan technikák, mint a közeli infravörös spektroszkópia (NIRS) eljárás és az elektronikus szenzoros vizsgálatok.

(Forrás: szte.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.