Írjon nekünk

Tudomány

Jakab László lett az ELI új vezetője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Jakab Lászlót választották a tulajdonosok az ELI vezetőjének a távozó Lehrner Lóránt helyett.

Nyolc év után, február 7-én lemondott az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője, Lehrner Lóránt. Munkája eredményeként felépült a kutatóintézet épületkomplexuma, stabil dolgozói és kutatói bázis alakult ki.

Lemondását követően február 21-re rendkívüli taggyűlésen a tulajdonosok Jakab Lászlót választották meg új ügyvezetőnek – irta közleményében az ELI-HU. Jakab László korábban a Nemzeti Vagyonkezelő gazdasági főigazgatói, valamint a Citibank Befektetési Szolgáltató Kft. elnök-vezérigazgatói posztját is betöltötte. Az ELI-HU Nonprofit Kft. munkáját miniszteri főtanácsadói minőségében is segíti majd.

A közlemény hangsúlyozta, hogy az ELI magyar pilléreként az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet továbbra is hosszú távú céljának megvalósítása felé halad, azaz hogy a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálata minden eddiginél nagyobb intenzitás mellett váljon kutathatóvá a hazai és a nemzetközi tudományos közösség számára.

Kommentek

Tovább olvasom

Egyetem

Az SZTE kutatói a mikroműanyagok mennyiségét mérik a hazai folyók üledékeiben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Marosban egy kilónyi, mederből származó üledékmintában esetenként akár 40 ezer darab mikroműanyag szemcse is található.

Tovább olvasom

Hírzóna

Doktoranduszok mutatták be kutatásaik eredményét a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Országos konferencia keretében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkezdte működését a Magyar Honvédség kiberakadémiája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek.

Tovább olvasom

Aktuál