Közélet

Rovó László: Alaptalan politikai vádaskodás folyik Zakar ellen

Rovó László: Alaptalan politikai vádaskodás folyik Zakar ellen

2019. január 22., kedd
Rovó László: Alaptalan politikai vádaskodás folyik Zakar ellen

Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese egy január 11-i kerekasztal-beszélgetésen arra utalt, hogy az intézmény a legkiválóbb magyar és nemzetközi hallgatókat kívánja oktatni a legmagasabb színvonalon – olvasható Rovó László, az SZTE rektorának közleményében, amelyben reagál a Zakar Pétert ért támadásokra.

A rektorhelyettest azután kezdték el támadni, hogy

kritikát fogalmazott meg

a szegedi városvezetéssel szemben, azt állította, hogy míg a magyar kormány mindennemű támogatást megad az egyetemnek, addig

“Szomorúan tapasztaljuk, hogy az önkormányzat évtizedek óta semmibe vesz minket. Még a városi naptárban sem kaptunk helyet. Mindenképp új városvezetésre van szükségünk! Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik”

– részletezte Zakar Péter, majd hozzátette:

“Azt látom, hogy a vesztét érzi az ellenzék, csak a botránykeltés az eszközük.”

Durván betalált a kritika

, arektorhelyettes mondatai után komoly támadás-sorozat indult vele szemben, a közpénzből fenntartott városházi média közel egy tucat (!) anyagot szentelt a témának, de baloldali és liberális politikusok és politikus jelöltek is megszólaltak a témában és elítélték Zakar Pétert, és az egyetem oktatói közül néhány pedig vizsgálatot követelt az ügyben.

Rovó szerint nincs mit vizsgálni

A most kiadott rektori dokumentum szerint az egyetem fejlesztése a kormány és a város támogatása, közös akarata nélkül nem valósulhat meg. – A jelenlegi kormányzat minden támogatást megad az egyetem céljainak eléréséhez. Debrecen és Győr példája azt is megmutatja, hogy ha egy város és egy egyetem összefog, akkor generációkon átívelő célokat tűzhetünk ki magunk elé és érhetjük el azokat – fogalmazott a rektor a közleményben. Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetem vezetésének céljai ismertek, a régió legerősebb, Magyarország legjobb tudományegyetemévé kíván válni, amely a nemzetközi rangsorok első 2-300 helyezettje között szerepel, a célok eléréséhez szövetségeseket keresnek, a magyar kormányban partnerre találtak.

A rektor szerint Zakar Péter szavait szándékosan félreértelmezték és félremagyarázták, azok így váltak alaptalan politikai vádaskodássá. Rovó közölte: a rektorhelyettes semmi olyat nem állított, ami miatt indokolt lenne nyilvánosság előtti meghurcolása.

– A petíciózás és a nyílt levelezés módszere nem vezethet eredményre, az egyetem visszautasítja a megszégyenítést, azt, hogy kollégánkat pellengérre állítsák mondvacsinált politikai okokból – hangsúlyozta Rovó László.

SZTE: 1800 oktatóból és kutatóból 67 volt elégedetlen

A rektor kijelentette azt is: az egyetem több mint 1800 oktatójából és kutatójából 67-en írták alá a petíciót. – Az ő figyelmüket ezúton is felhívom arra, hogy tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól, és az egyetemet érintő belső ügyekben közvetlenül hozzám forduljanak, ne a sajtón keresztül üzengessenek. Ahogyan eddig, úgy a jövőben sem engedjük, hogy a szegedi egyetemet bárki pártpolitizálásra használja fel. Az ügyet ezzel lezártnak tekintem – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.