Politika

Kit és miért rejteget Botka László?

Kit és miért rejteget Botka László?

2018. október 29., hétfő
Kit és miért rejteget Botka László?

Közérdekű adatigényléssel éltünk a szegedi önkormányzat jegyzői irodájánál két héttel ezelőtt, hogy megtudjuk, idén kik és hány VIP parkolóbétletet kaptak. A jegyzői iroda helyett azonban a sajtóosztálytól kaptunk egy semmitmondó választ.

Bő egy hete írtuk meg, hogy vélhetően

Botka László és Szabó Sándor családtagjai is kaptak

éves VIP parkolóbérletet, legalábbis a szegedi Fidesz-KDNP frakció információi szerint. Hogy tisztázzuk a helyzetet, pontot tegyünk a nyitott kérdésekre, október 11-én a polgármesternek, az MSZP-s országgyűlési képviselőnek, valamint a jegyzői irodának küldtünk közérdekű adatigénylést, hogy adják ki a 2018-as VIP parkolóbérletek listáját, illetve azt is, hogy kik azok a plusz személyek, akik a politikusok nevei mellett szerepelnek.

Az általunk megszerzett VIP parkolási listákban ugyanis csak Botka László, Szabó Sándor és Ujhelyi István neve mellett szerepel 2-es szám, vagyis ők fejenként két autóra kaptak szegedi szuperbérletet, amivel bárhol és bármikor parkalolhatnak - illetve az az autó, amire szól az engedély. Az információtörvény szabadságról szóló törvény értelmében legfeljebb 15 napja van teljesíteni az adatigénylést az adatgazdának. Az önkormányzat azonban érdemi válasz helyett mindössze ezt küldte nekünk:

"A „VIP parkolóbérletek” tárgyában érkezett megkeresésére tájékoztatjuk,hogy a Szeged városban működő fizető parkolóhelyek üzemeltetésének éshasználatának szabályairól szóló 23/2016. (IX.27.) önkormányzatirendelet 12 § (1) bekezdése adja meg az igénybe vevők körét.

Kérjük a fenti tájékoztatás szíves tudomásul vételét."

Miért titkolja Botka László, hogy kiknek kellett a bérlet?

Sofőr szállítja a polgármestert, és saját bevallása szerint autója sincs. De akkor kié a két szuperbérlet?

Sem Botka László, sem pedig Szabó Sándor nem reagált a kérdéseinkre, így immár 15 napja nem tudjuk, kit rejtegetnek. Vagyis kiket titkolnak el, kik kapták meg az ingyenes szuperbérleteket. Botka Lászlónak ugyanis saját autója sincs - legalábbis a vonatkozó vagyonbevallásaiban nem szerepel; ráadásul őt mindenhova szolgálati autóval szállítják. Lapunk a bírósághoz fordul, hogy megszerezhessük a közérdekű adatokat a szegedi önkormányzattól.

Hűtlen kezelés és felfüggesztett börtön

 

Vajon miért titkolózik?

Október elején hozott

első fokon ítéletet

a Gyulai Járásbíróság a parkolóügyben. Hűtlen kezelésért, felbujtóként ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábor kabinetfőnököt. A bírói indoklás szerint mintegy 40 millió forintos kárt okoztak a városnak, amikor VIP parkolóbérleteket osztogattak szét olyan embereknek, akiknek nincs is közük Szeged városához, az önkormányzat pedig nem térítette meg a kiszámlázott bérletek árát, de nem is akarták, “fel sem merült” – hangsúlyozta a bíró az ítélet indoklásában.

Komoly bajban vannak?

Az ítélet egyelőre nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.