/

Igazi családi szórakozás lesz a Szentivánéji álom

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október 5-én fogja a Szegedi Nemzeti Színház bemutatni a Szentivánéji álom című darabot. Horgas Ádám rendezővel és a Hermiát alakító Ágoston Katalinnal beszélgettünk.

Shakespeare történetét az erdőbe szökő szerelmesekről már számtalan alkalommal feldolgozták. A Szegedi Nemzeti Színház számára mégis aktualitással bír a történet, hiszen ahogy a darabban, úgy a valósságban is frissen alakult a színház új társulata.

Nincs már sok hátra a bemutatóig. Feszültebb ilyenkor a hangulat, mikor már csak ilyen kevés idejük maradt?

Horgas Ádám: Igen, ahogy közeledik a bemutató, úgy egyre nő az izgalom. Nagy a tét most rajtunk. Ez lesz az új felállása a csapatnak, szóval ilyenkor egyre izgalmasabb minden egyes nap. A próbák jó hangulatban telnek, de mindenki érzi, hogy közeledik a nagy nap. Ez viszont egy jóféle izgalom.

A színház egyre inkább a fiatalok felé közelít. A Szentivánéji álomban viszont sok az olyan elem, ami talán nem igazán gyereknek való. Ezt hogy tudják összeegyeztetni?

H.Á.: Nem érzem úgy, hogy lenne a darabban olyan téma, vagy színpadi megjelenítés, amit ne értenének meg a gyerekek, vagy ne szólna hozzájuk. Széles palettájú életkornak fog szólni az előadás. Nyilván más rétegeket értelmeznek belőle a különböző korosztályok, de ez egy igazi családi szórakozás. Egy sokrétű vígjáték, látványos színpadi megoldásokkal.

Ágoston Katalinnak a tombolás a kedvence a szerepében. Fotó: Kovács Ferenc

Ágoston Katalin: Szerintem azért nézhetik meg gyerekek is, mert klasszikus szövegről van szó, aminek a költészetével érdemes megismertetni őket. Nyilván lesznek erőteljesebb effektek, de tündérek lakta birodalomban játszódik, ennek látványvilága talán közelebb hozza őket Shakespeare-hez, az irodalomhoz, a színházhoz. Mindenkinek annyit fog adni a darab, amennyit életkorának megfelelően be tud fogadni.

A darab egyik különlegessége, hogy a színház a színházban elem is erős benne. Ezt felhasználják egyfajta önreflexióra, a színházi élet kritikájára?

H.Á.: Amikor kiválasztottam a darabot, nagy szerepet játszott a döntésemben az a motívum, hogy a mesteremberek kis csapata színházat alapít. Ez most nagyon jól párhuzamba állítható a valós helyzetünkkel.

Befolyásolt az alkotásban, hogy a darabot már többször is rendkívül látványosan feldolgozták?

H.Á.: Nem. A nézők a színpadon olyat láthatnak majd, amit újonnan alkottunk meg, de azt gondolom, hogy jó esetben ez minden színháznál így van. A történet különleges közege lehetőséget ad, hogy megfogalmazzak valamit a saját belső világomból.

Na és Hermia megformálását befolyásolták a korábbi darabok és filmek?

Á.K.: Több színházi és filmes feldolgozását is láttam már a Szentivánéji álomnak, de én mindig megpróbálom ilyenkor lecsupaszítani magamat, és ezeket az élményeket félretenni. Nem arra építek, hogy mások mit hoztak ki belőle, hanem a saját gondolataimat és érzelmeimet viszem bele. Személyes tapasztalatokat is felhasználtam, ahogy szerintem minden szerepben mi színészek felhasználunk emlékeket és megélt élményeket.

Milyen Horgas Ádámmal dolgozni?

Á.K.: Többször találkoztam már vele a különböző munkák kapcsán, és nagyon szeretek vele dolgozni. Valahogy úgy tud engem vezetni, hogy olyan rétegeket is kihoz belőlem, amiket én sem tudok önmagamról.

Melyik a kedvenc részed a karakteredből, illetve a darabból.

Á.K.: Nehéz kiragadni belőle egy részt. Nagyon nagy ívet jár be Hermia fejlődéstörténete. Talán az, mikor megtudja, hogy a szerelme már nem szereti őt. Abban össze kell roppanni. A fájdalom, a csalódás, a düh, a megalázottság egyfajta önkívületi állapotba kell, hogy hozzon pillanatok alatt. Az érzelmeknek egész széles és szélsőséges skáláját kell bejárni. Azt a jelenetet nagyon szeretem. Hermia szerepéből leginkább a fejlődés története fog meg.

Előző sztori

Több kamera kéne a Mars térre olvasóink szerint

Következő sztori

Nyolc évet kapott egy brit drogcsempész Szegeden