Közélet

A hideg beköszöntéig kell küzdenünk a poloskákkal

A hideg beköszöntéig kell küzdenünk a poloskákkal

2018. október 8., hétfő
A hideg beköszöntéig kell küzdenünk a poloskákkal
A patkányok mellett a poloskák száma is megsokszorozódott az elmúlt hetekben Szegeden. A kellemes, kora őszi időjárás kifejezetten kedvez a kártevőknek, egy rovarirtással foglalkozó szakember szerint, a leghatékonyabban csak a lehűlés tudja felvenni a harcot a büdös bogarak ellen.

„Elviselhetetlen. Már amit lehetett leszigeteltem, elzártam minden apró rést ahol bejuthatnak a poloskák a lakásba, de még mindig özönlenek. Nincs nap, hogy ne találnék egy dögöt. Kiírthatatlanok?” – panaszkodott Péter, kiskundorozsmai lakos.

„A 3 éves kislányom visongatva hívott be éjszaka, mert ott döngicsélt a szobájában. Ráadásul nem is egy kisebb fajta- akkora volt, mint a hüvelykujjam. Rosszabbak, mint a csótányok.” – írta nekünk Eszter, aki Újszegeden, a Fő fasoron tapasztalja nap, mint nap a poloskainváziót.

„Kertes házban lakom Szőregen. Amikor hazaérek a munkából, átlagosan negyedórát töltök azzal, hogy levadászom a veranda körül repkedő, zümmögő büdös bogarakat. Kezd már a hócipőm tele lenni ezekkel csodabogarakkal. Jobban irritálnak, mint a szúnyogok, mert azokat legalább következmények nélkül le lehet csapni.” – mesélte a 32 esztendős József.

A trópusokról jöttek

A poloska - vagy más néven büdös bogár - egy mezőgazdasági kártevő, amely általában a gyümölcsök nedvéből táplálkozik. A kereskedelem révén, a trópusokról került hazánkba és az évek során akklimatizálódott. Nincsen természetes ellensége. Ismertető jele, hogy amikor veszélyben érzi magát, akkor a bűzmirigyein keresztül kellemetlen szagot áraszt magából. Egészségügyi kockázattal nem fenyegeti az embert.

„Idén a megszokottnál is több hívás érkezik hozzánk poloska-ügyben.” – kezdte Horváth István, a rovarirtással foglalkozó Fedora Kft. ügyvezetője. „ A mezőgazdaságban dolgozók növényvédő szerrel szoktak védekezni a büdös bogarak ellen. Az ilyenkor használatos méreg olyan erős, hogy a lepermetezett gyümölcsöt a kezeléstől számított két hétig tilos fogyasztani, és magába a gyümölcsösbe sem szabad napokig bemenni. Jogszabályilag ilyen szerekkel nem lehet lakossági rovarirtást végezni, erre a célra egészségügyi mérgek állnak rendelkezésünkre” – magyarázta Horváth.

Hangsúlyozta, ezek a mérgek annyira le vannak gyengítve, hogy még véletlenül sem jelenthetnek veszélyt az emberekre, ugyanakkor csak 12 óra alatt fejtik ki hatásukat, addig pedig a poloskák zavartalanul repkedhetnek otthonainkban.

„Nehéz védekezni a poloskák ellen, mi azt javasoljuk, hogy tartsák zárva nyílászáróikat. Az időjárás tudja a leghatékonyabban felvenni a harcot a poloskákkal, ugyanis 10 fok alatt a rovarok életműködése leáll. Amíg kellemes, kora tavaszias idő van, addig nap, mint nap meg kell küzdenünk a kártevőkel.” – zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.