Kiemelt beruházás érkezhet Szegedre: a Vadaspark mellett épülhet lakópark

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által közzétett rendelettervezetből kiderült, hogy az Otthon Start program kiemelt beruházásai között egy szegedi projekt is helyet kapott.

Lakópark épülhet Szegeden
A minisztérium honlapján közzétett tervezet alapján a Vadaspark közelében épülhet meg az új lakópark. Egészen pontosan a Napfény Park mögötti részen valósulhat meg a beruházás. Fontos hangsúlyozni, hogy olyan lakások lennének elérhetők a jövőben, amik megfelelnek az Otthon Start program feltételeinek.
A kiemelt státusz azért is fontos, mert így gyorsabb engedélyezést kaphat a beruházás, továbbá ez egyedi szabályozást is magával von. Ezért is lehetséges az, hogy a korábban a területen engedélyezett 25 méteres homlokzatmagasság 35 méter lehet a projekt esetében.
Veszprém és Budapest kapott még kiemelt beruházást, bár ezen két városban nem egy egész lakópark, hanem társasházak épülnének. A három projekt együttesen 1792 új lakást adhat a piacnak.
