Kultúra

Gyászol a Szegedi Nemzeti Színház társulata

Gyászol a Szegedi Nemzeti Színház társulata

2018. szeptember 1., szombat
Gyászol a Szegedi Nemzeti Színház társulata

Elhunyt Ördögh József, a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának művésze augusztus 29-én.

A Szegedi Nemzeti Színház a honlapján azt írja, hogy tudták, hogy a művész betegségekkel küzd, de tragikus halálának híre mégis váratlanul érte őket.

A képen bal oldalt Rácz Tibor, jobb oldalt pedig Ördögh József látható a Luxemburg grófja című darabban. Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Ördögh József eredetileg a tanári hivatást választotta, de 2012-ben mégis a Szegedi Nemzeti Színház társulatánál kötött ki. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanári diplomát szerzett művész tehetségéről még az is árulkodott, hogy az 1977-es Ki mit tud?-on országosan ismertté vált.

„Kiváló tenor hangja és játékkészsége sok szerepben tette emlékezetessé alakítását”

– emlékezett meg róla a színház a honlapján. Ördögh Józseftől 2018. szeptember 6-án, csütörtökön 15 órakor veszünk végső búcsút a Belvárosi Temető ravatalozójában. Borítókép: Szegedi Nemzeti Színház

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.