Sport

Brinszky Adrián: Mostoha körülmények uralkodnak Szegeden

Brinszky Adrián: Mostoha körülmények uralkodnak Szegeden

2018. szeptember 26., szerda
Brinszky Adrián: Mostoha körülmények uralkodnak Szegeden

A Brinszky Adrián vezette Szegedi VSE harcos és fegyelmezett játékának köszönhetően, tisztes, 2-0-ás vereséget szenvedett a Ferencváros elleni kupatalálkozón. A játékosként profi ligákban is megforduló Brinszky, egyelőre vezetőedzőként nem vágyik magasabb osztályba, mivel szerinte jelenleg mostoha körülmények uralkodnak a Szegeden a focit illetően.

– Két év telt el azóta, hogy legutóbb felnőtt csapat kispadján ültél. Mennyire ért váratlanul a felkérés?

– Ez a két év nagyon hasznosan telt számomra, mert különféle tanulmányokat végeztem ez idő alatt. Korosztályos szinten már régóta az egyesületnél dolgozom, de az évek során ott motoszkált bennem, hogy előbb vagy utóbb szeretnék ismét felnőtt csapatot irányítani, és ez most összejött. Talán a sors akarta így, hogy pont a Ferencváros elleni összecsapás előtt kapjam meg a karmesteri pálcát.

- Mennyire voltál elégedett a csapatod teljesítményével?

- Rendkívül elégedett voltam. Bátran és harcosan játszottunk, a támadás felépítésben volt némi hiányérzetem, ugyanakkor azt látni kell, hogy vannak technikai és fizikai korlátaink. Összességében végtelenül büszke vagyok a társaságra, hiszen sok NB I-es csapatnak sem sikerül két gólon tartania a Ferencvárost.

Brinszky Adrián büszke lehet a csapatára. (Fotó: Kovács Ferenc)

- Edzőként mennyit lehet tanulni egy-egy ilyen összecsapásból?

- Edzői pályafutásom során messze ez volt eddig a legmagasabb szintű találkozóm. Rendkívül tanulságos volt, és most nem csak a mérkőzés körítésére gondolok. A meccs után kaptunk egy teljes szakmai anyagot a Ferencvárostól, amelyben a-tól z-ig kielemezték a mérkőzést. Erről majd a későbbiekben szeretnék egy előadást tartani a csapatnak, hogy ők is lássák miben nőtt fölénk a Fradi és melyik volt az a játékelem, amelyben meglepően hatékonyan szerepeltünk.

- Mondhatjuk, hogy a Fradi elleni meccs volt eddigi karriered csúcspontja?

- Nehéz ezt így kijelenteni. Szerencsére a játékos pályafutásom alatt rengeteg nagyszerű élményben volt részem: játszottam a Diósgyőrben, megfordultam Nyíregyházán is, de az NB III-as algyői évekre is jó érzésekkel gondolok vissza, és nem utolsó sorban a KITE-Szegeddel a harmadosztályban szerzett ezüstérmem is szépen csillog a falamon. Több idő kellene, hogy ezt átgondoljam.

- Játékosként sokáig NB-s szinten szerepeltél, edzőként is kipróbálnád magad a profi ligákban?

- Az elmúlt időszakban nem voltak olyan ambícióim, hogy magasabb szinten edzősködjek, inkább a tanári állásom mellett egy korosztályos csapatképzést képzeltem el.

Ez betudható annak, hogy Szegeden nagyon mostoha körülmények uralkodnak a futballt illetően, és lehet, hogy ez ölte ki belőlem a motivációt.

Szeretném, ha Szegeden komolyabb lehetőségek lennének, akkor szívesen vállalnék szerepet magasabb szinten, de ez egyelőre nagyon távolinak tűnik, úgyhogy inkább a jelenre fókuszálok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.