Közélet

A szülők szerint rommá büntették őket a tanév első napján

A szülők szerint rommá büntették őket a tanév első napján

2018. szeptember 10., hétfő
A szülők szerint rommá büntették őket a tanév első napján

A Szegedi Közlekedési Társaság dolgozói nagy létszámmal voltak jelen az utcákon az iskola kezdés napján, de segítség helyett inkább keményen büntettek.

Katasztrofális közlekedési helyzet fogadta

az iskolába indulókat múlthét hétfőn. Ez ugyanúgy érintette a munkába tartókat is, nekik is csak a dugóban vesztegelés jutott. Az óvodák és iskolák környéke totálisan bedugult, több helyen rendőrök irányították a forgalmat.

Rengeteg levelet kaptunk a kétségbeesett szülőktől, hogy miután bekísérték csemetéiket az iskola kapuján, az autójukhoz visszaérve ott virított a mikuláscsomag a szélvédőn.

Megállni alig lehetett az iskolák környékén, így a mellékutcákban is sokan kerestek üres parkolót, ahol tíz perc erejéig letehették az autót.

„Tulajdonképpen senki sem segített abban, hogy hova lehet állni és hova nem. Láttam több parkolóőrt, akikről azt gondoltam, hogy azért vannak itt, hogy ebben a káoszban segítsenek eligazodni.

Most azt gondolnom, hogy csak azt figyelték, kinek lehet a leggyorsabban a kocsijára tenni a piros borítékot”

- meséli Ági, aki másodikos gyermekét vitte be az iskolába aznap. Megkerestük a Szegedi Közlekedési Társaságot is ezzel a problémával.

Tagadták, hogy megsokszorozódtak volna a büntetések, sőt azt állítják, hogy 30 százalékkal kevesebb bírságot osztottak ki az iskolakezdés napján, mint az azt megelőző hetekben.

Véleményük szerint ennek az lehet az oka, hogy az eladásaik alapján sokan vásárolták meg a bölcsőde-óvoda-iskola bérletet, amellyel igénybe lehet venni az intézmények előtti parkolóhelyeket. Szerintük ebből a bérletből az éves bevételük felét produkálták egy hónap alatt a szegedi szülők. Talán az éves bevétel másik fele a befizetett csekkek után érkezik be az SZKT-hoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.