Egyház

Egy véletlen készült fénykép, ami XIV. Leó megválasztása után kincset ér

Egy véletlen készült fénykép, ami XIV. Leó megválasztása után kincset ér

Szegedi zarándoklat várta a konklávé végét a Vatikánban

Kohári Nándor
8 órája
Egy véletlen készült fénykép, ami XIV. Leó megválasztása után kincset ér

Szegedről is sokan utaznak Rómába, ki zarándokként, ki turistaként. Jelenleg a felsővárosi plébánia 37 fős zarándokcsapata is ott tartózkodik Serfőző Levente plébános vezetésével, és személyesen részesei lehettek a Szent Péter téren a frissen megválasztott XIV. Leó első pápai áldásának.

Szegediek a Vatikánban együtt várták az örömhírt: Habemus Papam Fotó: Serfőző Levente

E sorok írója 2023 szeptemberében járhatott az Örök Városban és szemtanúja lehetett ahogy 21 új bíborost kreált Ferenc pápa.  Mint fogalmazott "a bíborosi kollégium arra hivatott, hogy egy szimfonikus zenekarra hasonlítson, amely az Egyház szimfóniáját és szinodalitását képviseli."  

E szertartás során egy hitvallást és az egyháznak tett hűségesküt követően a bíborosjelöltek egyenként a pápa elé járultak, aki a fejükre helyezte a bíborosságot jelképező vörös színű pileólust, a kis körsapkát, és a szintén bíborszínű papi fejfedőt a birétumot.

Egyetlen, számomra akkor még ismeretlen bíborost fotóztam le az óriáskivetítőn, akit tegnap óta immár az egész világ ismer. Vajon vannak-e véletlenek?

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.