Közélet

Teljes a közlekedési káosz Szegeden – a Széchenyi teret is felújítják

Teljes a közlekedési káosz Szegeden – a Széchenyi teret is felújítják

2018. augusztus 22., szerda
Teljes a közlekedési káosz Szegeden – a Széchenyi teret is felújítják

A Nagykörút, valamint a Tisza Lajos Körút felújításával párhuzamosan, a Széchenyi téren is munkálatokba kezdtek, így gyakorlatilag teljes közlekedési káosz uralkodik a városban. A lakók egyre türelmetlenebbek.

"Hát ha most azt kérdezné, hogy merre jut legegyszerűbben a Mars térre, akkor vakarnám a fejem rendesen!"- mondja mosolyogva Bálint a Zászló utcában, miközben a kocsiját zárja. "Naponta járom a várost, de lassan már nem tudom, hogy mi és hol van lezárva. Értem én, hogy kell, meg nekünk lesz jobb, ha megújul, na de azért a józan ész is szerepet kaphatna a felújítások alatt."- teszi hozzá, majd megjegyzi, hogy fogadna velünk, hogy szeptember első hetében jön az igazi anyázás, amikor elindul az iskola.

Az útfelújításokról, megállók ideiglenes áthelyezéséről, lezárásról, forgalmi rend változásról hetente többször jönnek a hírek. Szinte már követhetetlenül és olykor átláthatatlanul.

Például a legújabb, ami szerda reggel lépett életbe:

útkarbantartási munkálatok miatt, augusztus 22-én reggel 7 órától forgalomtechnikai változások lépnek érvénybe a Nagy Jenő utcában és a Széchenyi téren. A Nagy Jenő utca útburkolatának javítása miatt a kiskörút (Attila utca) felől csak a Feketesas utcáig közlekedhetnek a gépjárművek, ott kötelező lesz jobbra kanyarodniuk. A Feketesas utcáról csak egyenesen haladhatnak tovább a gépjárművek, nem kanyarodhatnak a Tisza Lajos körút irányába. Az útfelújítási munkálatok alatt a Nagy Jenő utcát a Feketesas utcától csak a tömegközlekedési járművek használhatják. A Széchenyi téren is végeznek útburkolat-javítási munkálatokat. Emiatt augusztus 22-én reggel 7 órától tilos lesz a parkolás a Széchenyi tér Károlyi és Nagy Jenő utca közötti szakaszán a tér felőli oldalon.A Széchenyi tér Tisza felőli oldala zsákutca lesz, így a Belvárosi híd irányába nem lehet eljutni. Emiatt tilos lesz a párhuzamos parkolás a bíróság oldalán. Fontos változás, hogy az útfelújítási munkálatok alatt a Széchenyi téren a nagyposta melletti trolimegállóban állnak majd meg az autóbuszok.

A hír mellé egy térképet is mellékeltek. Több Autósnak és gyalogosnak is megmutattuk és mellékeljük itt is- de gyaníthatóan egy Burda szabásmintán egyszerűbben igazodik el bárki, mint az igencsak bonyolult rajzon.

A közleményben megjegyzik, hogy a terelőtáblákat idejében kihelyezik és a munkálatokkal végeznek szeptember első hétfőjére, azaz az iskolakezdésre. Nem vagyunk bizalmatlanok és reméljük, hogy így lesz. Ugyanakkor a felújítások kapcsán hallottunk már érdekes dolgokat a polgármestertől, elég, ha csak

az 5 hétig kötő betonra gondolunk.

Fotó: Veréb Simon

Szeged belvárosában, alapesetben is megszenvednek a tanulóvezetők, a felújítások szülte útlezárások azonban még a legrutinosabb sofőrök számára is komoly fejtörést okoznak. - Sajnálom azokat, akik most vizsgáznak. A tanítványaimmal több órát is arra áldoztunk, hogy alaposan átvegyük a belváros közlekedési szabályait, erre most, hogy fel van durva az egész, néha még én sem tudom, hogy merre lehet menni és merre nem – fejtette ki álláspontját, egy neve elhallgatását kérő gépjárművezető-oktató.

Múlt héten beszámoltunk arról, hogy augusztus 21-től csak a Tisza felé szabad közlekedni a Tisza Lajos körút Dugonics tér és Boldogasszony sugárút közti szakaszán.

A forgalomváltozás miatt a tömegközlekedési útvonalak és megállók is módosulnak.Ez az útszakasz, ahol szinte garantált a káosz az iskolakezdésnél.

Ráadásul a munkálatok várhatóan december 31-ig tartanak.

Az Aradi vértanúk terén is lezárásokra kell számítani. (Fotó: Veréb Simon)

Mindezek mellett a Nagykörút felújítása is tovább bonyolítja a közlekedést,

ráadásul ott a munkálatok során csőtörés történt, így 2-3 héttel a megadott határidő után fejezik csak be a rekonstrukciót.

"Kocsival ne jöjjön senki a piacra, mert eltéved én is átszoktam a buszra, de az sem jobb." - mondja egy idős úr, aki két szatyorral a kezében várta a buszt. Hozzáteszi, hogy a megállók elkészítése is érthetetlenül sokáig tart és ahogy ő olvassa a magyarázat ez mindig előbb van kész, mint a munka. "Inkább dolgoznának, mint a szájuk járna, mert munkást alig látni az útépítéseknél. Elvétve néha egy brigád csinál valamit, de hogy ennél lehetne hatékonyabb a munkavégzés az biztos"- osztja meg velünk észrevételeit. Ami most, másfél héttel a "nagyüzem" azaz az iskolakezdés előtt látszik, az nem túl biztató. Csak remélni tudjuk, hogy az önkormányzat a megfelelő megoldással és a határidők betartásával segíti majd a zökkenőmentes iskolakezdést az utakon is.

Az útfelújításokkal kapcsolatos kérdéseinket eljuttattuk az önkormányzat felé, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.