Közélet

Mráz Ágoston: Soros György új ellenzéket épít Magyarországon 2022-re

Mráz Ágoston: Soros György új ellenzéket épít Magyarországon 2022-re

2018. április 20., péntek
Mráz Ágoston: Soros György új ellenzéket épít Magyarországon 2022-re

Szeged már nem vörös bástya, listán Szegeden is a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot és ezzel Botka László politikai ázsiója is jelentősen csökkent - mondta Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője a Szegedma klubban.

- Próbáltunk, de nem találtunk történelmi példát arra, hogy egy országban egymás után három alkalommal, demokratikus keretek között kétharmados alkotmányozó felhatalmazást kapjon egy politikai erő - értékelte a Fidesz választási eredményét a Nézőpont nézőpontjából Mráz Ágoston Sámuel az intézet vezetője. Véleménye szerint itt történelmi eredményről van szó. - A magyar politikatörténetben annyi szavazatot politikai közösség, mint most a Fidesz-KDNP még nem kapott soha. Ez 2,8 millió szavazatot jelent - tette hozzá a szakember.

A politikai elemző szerint Soros György Brüsszelben Magyarország ellen szervezkedik. Fotó: Kocsis Alíz

A választási eredményeket kétkedve fogadó ellenzékkel kapcsolatosan elmondta, jó magyar szokás szerint csalást kiáltottak, bár bizonyítékuk nem volt rá, miközben a választás estélyén hét és fél tíz között a magas részvétel miatt még kormányváltó hangulatról beszéltek. - A teljes magyar baloldali ellenzék, most már arra van fél évszázada beállítva, hogy Nyugat Európától lessen el gondolatokat. Importálja az Euro kommunizmust, a haladó marxizmust, Tony Blairt másolja. Jelenleg azonban az a helyzet nyugaton, hogy kiüresedett a baloldaliság, elveszítette a társadalmi hátterét és a mondanivalóját. Ez az ideológiai kiüresedés a baloldal mélyrepülésének egyik oka. A másik ok pedig ami miatt Magyarországon a baloldal nem tud talpra állni, az még mindig Gyurcsány Ferenc - fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Az európai baloldal kiüresedett, a magyar baloldal pedig Gyurcsány miatt haldoklik, mondta az elemző. Fotó: Kocsis Alíz

- Karácsony Gergely megmentette az MSZP-t, de nem segített rajta. Megmentette, mert nélküle önállóan még az 5 százalékos küszöböt sem biztos, hogy megugrotta volna a párt, de mégsem segített, mert ugyanolyan slamasztikában maradtak, mint a választás előtt voltak - fogalmazott Mráz. Az elemző úgy látja, hogy 2022-ben egy egyesült baloldal veszi majd fel a küzdelmet a Fidesszel, de ebben a jelenlegi MSZP teljesen elveszti önálló arculatát. - Ki merem jelenteni, hogy 2022-ben Magyarországon a most ismert MSZP nem lesz - állította. Mráz ezen kívül beszélt még arról, hogy Brüsszelben Soros keményen dolgozik Magyarország ellen és a jelenlegi helyett egy teljesen új ellenzéket épít. Megemlítette továbbá azt is, hogy soha nem fordulhat elő az sem, hogy a magyar politika Lengyelországgal szemben szavaz bármilyen testületben. Szegeddel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a város már nem vörös bástya, hiszen városunkban is a Fidesz kapta a legtöbb listás szavazatot április nyolcadikán.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.