Politika

Czeglédy Csaba ismételt előzetes letartóztatását indítványozta a főügyészség

Czeglédy Csaba ismételt előzetes letartóztatását indítványozta a főügyészség

2018. március 5., hétfő
Czeglédy Csaba ismételt előzetes letartóztatását indítványozta a főügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy rendelje el ismételten Dr. Czeglédy Csaba gyanúsított előzetes letartóztatását.

A főügyészség, miután a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselő-jelölt Dr. Czeglédy Csaba mentelmi jogát, s ezzel megszűnt az eljárás folytatásának akadálya, a büntetőeljárás folytatásának elrendelését követően a pénteki napon őrizetbe vett, majd a szombati napon folytatólagosan gyanúsítottként kihallgatott Dr. Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ismételt elrendelését indítványozta - tudtuk meg az ügyészségtől. A főügyészség indítványa szerint a képviselő-jelöltként szerzett mentelmi jog, amely időlegesen az eljárás akadályát képezte és így a jogszabályi rendelkezések szerint az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni, nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják.

Így továbbra is fennáll Dr. Czeglédy Csaba vonatkozásában több, mint 6 milliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja, valamint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye is

- emelte ki közleményében az ügyészség. Mindezeken túlmenően a Csongrád Megyei Főügyészség 2018. január 26. napján további nyomozás lefolytatására jelölte ki a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát, mely eljárásban

újabb bűncselekmény, így az 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel.

A mentelmi jog felfüggesztését és a gyanúsított őrizetbe vételét követően ezen újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vonta felelősségre Dr. Czeglédy Csabát a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya. A hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen adócsalás bűncselekménye miatt már korábban elítélt Dr. Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának elrendelése tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon tart ülést.

EBBEN a cikkünkben írtuk meg részletesen

, hogyan vitték vissza egyetlen szabalábon töltött nap után a börtönbe Czeglédy Csabát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.