Politika

Budai Gyula szerint Czeglédy zsarolja a politikusokat

Budai Gyula szerint Czeglédy zsarolja a politikusokat

2018. március 8., csütörtök
Budai Gyula szerint Czeglédy zsarolja a politikusokat
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerint egyre több jel utal arra, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba egykori szocialista politikus és Gyurcsány Ferenc ügyvédje a DK és az MSZP titkos pénztárnoka - a politikus minderről az Echo TV Napi aktuális című szerdai műsorában beszélt.

Mint mondta,Czeglédy Csaba visszaeső, hiszen a bíróság már 2003-ban jogerősen elmarasztalta a politikust költségvetési csalás miatt.

–A Czeglédy körül kibontakozó gyanús ügyletek mind azt igazolják, hogy ezekből a pénzekből finanszírozzák az MSZP és a DK kampányát. Van egy érdekes szál, ez a 200 milliós kölcsön az Altus cégbirodalomtól, amit azért kapott, hogy kifizesse a károsult diákokat, ez nem történt meg, a pénz pedig eltűnt. Tehát ez az ügy ezer sebből vérzik. Gyurcsány Ferenc mondhat bármit, hogy az MSZP-t és a DK-t nem finanszírozza. Én azt gondolom, hogy Czeglédy kőkeményen zsarolja ezeket a politikusokat” – fogalmazott a képviselő.

A felvétel ITT megtekinthető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.