Közélet

Kívül-belül megszépül a Somogyi-könyvtár

Kívül-belül megszépül a Somogyi-könyvtár

2018. február 1., csütörtök
Kívül-belül megszépül a Somogyi-könyvtár

Marketing-szakos egyetemisták is segítik ötleteikkel a könyvtár átalakítását.

Az utóbbi időben kisebb fajta arculatváltás szemtanúi lehetnek a Somogyi-könyvtár látogatói. A dóm téri, központi épület homlokzatára a napokban került fel az új embléma és a látványosabb feliratok. Hosszú idő telt el 1880 tavasza óta, amikor Somogyi Károly (esztergomi kanonok) felajánlotta könyvtárát Szeged városnak. 1883-ban Ferenc József nyitotta meg hivatalosan a Somogyi-könyvtárat. Az épület megjelenését tekintve a leglátványosabb kétségtelenül az 1984-es év volt. Ekkor adták át a Dóm téren a modern épületegyüttest. Más jeles személyiségek mellett az intézmény igazgatója volt egykor Móra Ferenc és Tömörkény István is. E sorok lejegyzője az új épülettömb átadásának évében járt először - még gyermekként - a könyvtárban. Akkor az első emeleti hanglemez gyűjtemény, és a temérdek színes helyben olvasható folyóirat nyűgözte le a fiatal olvasókat. Azóta már az olvasóterem asztalait a modern számítógépek foglalják el, hiszen az olvasási szokások átalakultak az utóbbi évtizedekben. A jelenlegi felújítás forrásait a bevételeiből gazdálkodta ki a könyvtár – árulta el Palánkainé Sebők Zsuzsanna igazgatónő. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a főhomlokzat mellett az épületen belül is történtek átalakítások, évek óta megfogalmazódott ugyanis az igény egy belső közösségi tér létrehozására. Ez a fiatalos, lendületes rész a korábbi alagsori büfé helyén került kialakításra. A munka megtervezésében az SZTE marketing-menedzser szakos hallgatói mellett egy belsőépítész szakember is részt vállalt. Az Egyetem Gazdaságtudományi Kar oktatói gárdája is örült a közös gondolkodás lehetőségének, mert ezekkel a feladatokkal tovább mélyíthették a hallgatók tudását. Az igazgatónő elmondta, hogy az első emeleti zeneszoba padlószőnyegének cseréjét, valamint korszerű, esztétikus ülőbútorok vásárlását is megoldják az összegből. A főbejárat üvegajtajának automatizálását viszont önkormányzati forrásból fedezik. S bár az előzetes felmérés megtörtént, a homlokzat tekintélyes méretű üvegfelületeinek átalakítása az eddigieknél jóval nagyobb anyagi ráfordítást igényel. Tervezett fejlesztések nemcsak a Dóm téren magasodó főépülettel kapcsolatban merültek fel. A közeljövőben remélhetőleg évente egy-egy fiókkönyvtár is megújul majd. Ezek ugyanis – a hagyományos funkciók mellett – különféle kluboknak és időszaki kiállításoknak adnak otthont, s ezek révén a külvárosi térségek kulturális életében is nagy jelentőséggel bírnak. Az igazgatónő fontosnak tartotta hangsúlyozni a lelkes és rendkívül kreatív kollégák munkájának fontosságát. Tóth Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.