Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: magabiztosan nyert a Pick Lengyelországban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy pillanatig sem adott esélyt a Wisla Plocknak a MOL-Pick Szeged a Bajnokok Ligája A csoportjának ötödik fordulójában.

A szombati Vardar elleni döntetlen követően újabb feladata akadt szerdán a MOL-Pick Szegednek a Bajnokok Ligájában, ugyanis az Orlen Wisla Plock otthonában lépett pályára Juan Carlos Pastor együttese. Szerencsére Bánhidi Bence és Bodó Richárd is felépült betegségéből, így teljes kerettel vághatott neki a találkozónak a Pick, a mai napon Pedro és Zubai játékára nem számított a spanyol tréner. Kiválóan kezdte az összecsapást a vendég gárda, Sierra védett, míg a másik oldalon elsősorban Buntic remekelt. Nagyon jó formában van a Szeged légiósa, azok után hogy a Vardar ellen csapata egyik legjobbja volt, öt találatával ezúttal is a legeredményesebbként zárt. A remek Pick kezdés (0-4) után váltottak a vendégek és kapusukat lehozva, hét a hat ellen kezdtek el támadni, ami be is jött nekik, szépen apránként eltüntették az összeszedett hátrányt, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy egyenlő létszámnál ez aligha sikerült volna nekik, ugyanis a Szeged nagyon keményen védekezett az egész mérkőzés során. Ami miatt szintén megvolt az esélye a felzárkózásra a Plocknak az Adam Morawski kapusteljesítménye. Bár Borbély Ádám kezdett a lengyeleknél, hamar lekapta őt edzője, a fiatal lengyel kapus pedig nagyon jól szállt be, s csupán a mérkőzés végén kellett átadnia a helyét Marcin Wicharynak. Az első félidő végére azért ismét el tudott lépni valamelyest ellenfelétől a Szeged, háromgólos fórral vághattak neki a második játékrésznek.

A játék képe nem igazán változott a szünet után sem, a Plock eleinte még próbálkozott a kapus nélküli támadásokkal, aztán már ezt is elhagyták. A Szeged több gyorsindítás góllal le is zárta az összecsapás érdemi részét, Thiagus Petrus rá nem annyira jellemző módon két ilyen akciót is góllal fejezett be. Az utolsó tíz percre aztán Sego is kapott némi játékidőt, s meg is ijesztette a hazaiakat, mert az első néhány lövés még a kapuját sem találta el. Volt olyan periódusa a találkozónak amikor kilenccel is vezetett a MOL-Pick Szeged, amelyik egy pillanatig sem adott esélyt ellenfelének, s végül hattal győzte le a Plockot. Most egy hosszabb szünet következik ami a Bajnokok Ligáját illeti, legközelebb a Ferencváros ellen lép pályára a Szeged, majd pedig a Veszprém ellen játszik rangadót a hazai pontvadászatban.

Velux EHF Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló

Orlen Wisla Plock – MOL-Pick Szeged 27-33 (12-15)
Lengyelország, Plock, Orlen-Aréna. Vezette: Ivan Pavicevic, Milos Raznatovic (montenegróiak).
Plock: Borbély – Ghionea 3/1, Toledo, N. Obradovic, M. Gebala 1, Duarte 3, Mihic 3. Csere: Morawski, Wichary (kapusok), Krajewski 2, Zabic 3/2, S. Ivic 5, DASZEK 7. Vezetőedző: Piotr Przybecki.
MOL-Pick Szeged: Sierra – Sostaric 4, BUNTIC 5, Bánhidi 1, Källman 3, Thiagus Petrus 3, Skube 3. Csere: Sego (kapus), Gorbok 2, Balogh 4/4, Gaber 4, Blazevic, Bodó 4, Sigumannsson, Zsitnyikov, Fekete B. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kiállítás: 6 perc ill. 8 perc
Hétméteres: 3/4 ill. 4/4

Online közvetítésünk

Sport

Női kézilabda-vb: magyar siker Argentína ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Harmadszor játszott a magyar válogatott Argentína ellen.

Tovább olvasom

Közélet

Minimális különbséggel nyert a Veszprém a csúcsrangadón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged csak a vereségért lehet szomorú az utóbbi évek legjobb veszprémi rangadóján.

Tovább olvasom

Sport

Katonai pályára lépett a világbajnok szegedi kajakos

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Birkás Balázs a Magyar Honvédség önkéntes területi tartalékosának jelentkezett.

Tovább olvasom

Aktuál