Közélet

Holokauszttagadás miatt ítéltek el egy férfit

Holokauszttagadás miatt ítéltek el egy férfit

2017. október 30., hétfő
Holokauszttagadás miatt ítéltek el egy férfit

Nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a férfit, akit holokauszttagadással vádoltak meg - közölte a Fővárosi főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi még 2012-ben a XIV. kerületi 56-osok terén a "

Horthy Miklós

kormányzó becsületéért" címmel meghirdetett nyilvános demonstráción elmondott beszédében az összefüggő szövegkörnyezetből kiragadva, különböző idézeteket olvasott fel egy ismert műből, így próbálva igazolni, hogy nem volt holokauszt. A körülbelül 50-70 fős hallgatóság előtt emelt hangon többször ki is jelentette, hogy nem volt holokauszt - tették hozzá. A kerületi ügyészség - a fentiek alapján - a férfit nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntettével vádolta. A megismételt eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki és 300 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítélet nem jogerős; az eljáró ügyész a vádlott terhére, súlyosabb büntetés kiszabására, a vádlott és védője pedig felmentéséért, illetve másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezését.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.