Írjon nekünk

Egyetem

Példakép a Bonifert-iskola névadója a diákok előtt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Bonifert Domonkos Általános Iskola diákjai, tanárai intézményük névadójára emlékeztek. Az ünnepség fényét Hudi Dániel szénrajzának átadása emelte. A fiatal grafikus három hétig dolgozott az alkotáson, csak a munkája megkezdése után tudta meg, hogy a híres pedagógus édesapját is oktatta.

„Most lenne 75 éves, azonban már 15 éve nincs közöttünk. Elérte a lehető legnagyobb megtiszteltetést, amelyet tanárember megkaphat: iskolát neveztek el róla. A temetésen azt mondtam, az ember élete halálával sem fejeződik be, s valóban, ma nemcsak iskola, hanem alapítvány, matematikaverseny is viseli nevét” – Szalay István matematikus, volt polgármester, Bonifert Domonkos matematikatanár, egyetemi oktató volt szobatársa fogalmazott így azon az iskolai rendezvényen, amelyen tisztelegtek Bonifert Domonkos Általános Iskola névadója előtt. Az ünnepségen nemcsak a diákok, hanem a Bonifert-család tagjai is részt vettek.

A tanulók megismerhették „Domi bácsi” életútját, megtudhatták, hogyan jutott el a tanárképző főiskola katedrájáig. „A Duna mellett született, ott látta meg a napkeltét, a Tiszánál érte a napnyugta” – mondta Szalay. Hozzátette, Bonifert Domonkos halála is drámai volt, mindvégig pedagógusként dolgozott. Utolsó estéjén írott előadását másnap már csak Szalay István tarthatta meg helyette, a diákokat is letaglózta a tragédia. Kiemelte, újságot szerkesztett, könyvet írt volt kollégája, ez utóbbit most is használják az egyetem doktori iskoláinak hallgatói. A diákoknak most azonban nem matematikai feladatot adott, azt kérte tőlük, őrizzék meg, gondozzák Bonifert Domonkos emlékét, hogy ne halványuljon teste csupán egy névvé.

A névadóról a fiatal grafikus, Hudi Dániel készítette szénrajzot is felavatták. Az alkotó élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének tartja a felkérést, három hétig dolgozott a rajzon, szerette volna minél tökéletesebbé tenni. A munka közben tudta meg, hogy édesapját is Bonifert Domonkos tanította.

„A kép jelentésébe az is beletartozik, akire az ott szereplő néz. Meggyőződésem, hogy Bonifer Domonkos ránk, rátok néz” – mondta Nagy János professzor, a Bonifert Domonkos Alapítvány nevében. Azt kérte a fiataloktól, hogy derűvel feleljenek meg az előttük álló feladatoknak, így folytathatják azt a munkát, amit az intézmény névadója megkezdett.

Egyetem

Merevszárnyú drónokkal védekeznek az árvíz és belvíz ellen a Dél-Alföldön

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Monitoringrendszert alakítottak ki az SZTE közreműködésével.

Tovább olvasom

Egyetem

Felkészítő napok lesznek az Őszi Állásbörze előtt az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Október 8-án 10 órakor megnyitja kapuit a régió legnagyobb álláskeresési fóruma. Az SZTE Őszi Állásbörze előtt felkészítő napokkal várják az egyetem gyakornoki- és munkahelyet kereső hallgatóit. A személyes tanácsadásokra és workshopokra szeptember 26-ig várják a jelentkezőket.

Tovább olvasom

Egészség

Tudományos napot rendeznek az egyetemen az Alzheimer-kórról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeptember 20-án, pénteken.

Tovább olvasom

Aktuál