A karizma, a karakter, a vízió, a lényeglátás és a bátorság különbözteti meg a jövőt meghatározó, közösséget építő államférfit a politika gombamód szaporodó percembereitől.
A sajtóban és a nyílt színi vitában a sárga földig hordják le Magyarországot, ócsárolják annak miniszterelnökét, a színfalak mögött és a folyosókon viszont annál nagyobb az egyetértés, annál sűrűbb a vállveregetés.
Sajátos kettős beszédet folytatnak az öreg kontinens jóindulattal közepes formátumúnak nevezhető, brüsszelita, kozmopolita, valamiféle kevert népességű Európai Egyesült Államokat vizionáló politikai vezetői. „Senki nem akarja hangosan kimondani, de Orbán Viktor nyerésre áll a migrációs vitában” – ismerte el a napokban a tekintélyes Politico.eu portál, mely kiemelte, hogy az uniós vezetők többsége az utóbbi időben bizony átvette a magyar álláspont egyes elemeit.
Orbán sikere Magyarország diadala: a józan ész győzelme lehet az önfeladással szemben. Nem véletlen, hogy a magyar miniszterelnök volt az első, aki felismerte a migrációs áradat történelmi veszélyeit, és fittyet hányva a jövőt felemésztő „píszí”-re kimondta, hogy a bevándorlás megakadályozását kell célul kitűzni a kontinens felé tartó milliók reménytelen, megvalósíthatatlan integrációja helyett.
Ennek jegyében védi Magyarország biztonságát, a nemzet önazonosságát, keresztény értékrendjét két éve a kerítés és a jogi határzár. Ennek jegyében mondunk nemet mindenféle esztelen kvótára.
A karizma, a karakter, a vízió, a lényeglátás és a bátorság különbözteti meg a jövőt meghatározó, közösséget építő államférfit a politika gombamód szaporodó percembereitől: a pusztulást a keblére ölelő Merkelektől, a piperkőc Macronoktól, a szivárványos Trudeau-któl, a zavarodott Junckerektől.
No meg a gyűrött papírokból erőlködve hablatyoló hazai műszónokoktól. Akiken nem segít sem a szemöldökcsipesz, sem a Rolex.
