/

Nagyszüleik példáját követték az üllési zarándokok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is megtartották az üllésiek zarándoklatukat a pálosszentkúti kegyhelyhez. A résztvevő idősek és fiatalok egyben őseik előtt is tisztelegtek, akik egykor szintén így tették meg az odáig vezető utat. Maga a polgármester is gyalog rótta a kilométereket.

A Csongrád megyei település lakói az előző évhez hasonlóan idén is zarándoklatot szerveztek. Kisboldogasszony napján, szombat reggel indultak útnak. Miután Kopasz István atya megáldotta őket, a 12 fős csapat megkezdte útját a 44 kilométerre fekvő Pálosszentkút irányába. Útjuk során jórészt a községek közötti dűlőutakon haladtak, érintve Csólyospálost, Kömpöcöt, Csengelét, majd megérkeztek a Petőfiszállás melletti kegyhelyre.

Mindenhol frissítővel, pogácsával, és ami a legfontosabb sok-sok szeretettel várták a zarándokokat. A főszervező, Tóth Tamás úgy érzi, már most látható, hogy az érintett települések lakói is megértették, hogy mostanra valami olyan kezdődött el, melyet kiveszőnek hittek. Nagy Attila Gyula, Üllés polgármestere, mind tavaly, mind idén részt vett a zarándoklaton, úgy érezte, fontos támogatását részvétellel kimutatni.

„Még az én nagyszüleim is emlegették a pálosszentkúti búcsút, szép emlékeket őriztek meg a helyről, a rengeteg imádságról. Ki lovaskocsival, ki gyalog tette meg a zarándoklatot, általában csoportosan mentek. Ilyenkor búcsút vettek gondjaiktól, bajaiktól. Ezt kívántuk feleleveníteni, szerettük volna mi is mindezt megtapasztalni, ezért gyalog indultunk el” – fogalmazott a polgármester. Tóth Tamás álmodta meg 2016-ban a túrát, de idén már nem túra-, hanem zarándoklatvezetőként vett részt a programon. Mikor előző évben megérkeztek a templomhoz, már tudták, hogy ez több volt egy egyszerű kirándulásnál.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy minden településen csatlakoztak hozzánk. Miközben sorra hagytuk magunk mögött a kilométereket, egyre többen és többen igyekeztünk a cél felé” – fogalmazott Tóth Tamás. Nagy Attila Gyula is úgy érezte, javult, s javulhat az eddig is kiváló kapcsolat a szomszédos falvakkal, azok első embereivel. „Az érintett települések polgármesterei hasonlóan gondolkodnak a hitről, a zarándoklatról, mint mi, nemes ötletnek tartják. A csólyospálosi polgármester egészen Kömpöcig, Csengele vezetője pedig eredetileg a község végéig kísért volna minket, de végül még kilométereket tett meg velünk” – mondta.

Tavaly a szakadó eső, idén a bokáig süppedő homok nehezítette meg az útjukat. Este hét órakor megfáradva, mégis nagy örömmel érkezett meg a kegyhelyhez a több mint 30 főre bővült zarándokcsapatuk. A hosszú napot az esti ünnepi szentmisén és körmeneten történő részvétellel zárták. „Nálam a zarándoklat célba talált. Érzem, hogy miért emlékeztek erre vissza boldogan nagyszüleim. Amikor a 44 kilométer végéhez közeledtünk, az utolsó keresztnél megálltunk, imádkoztunk, s letettük a magunkkal vitt kavicsokat. Már ekkor lehetett érezni ennek a szakrális töltetét. Azonban egy újabb, egészen fantasztikus élmény ért a templom előtti téren elhelyezett oltárnál, a misét hallgatva” – így a polgármester. Azt ígérték az üllésiek, jövőre ismét útra kelnek, és még több résztvevőre számítanak.

Kiss Ervin – Tóth Marcell

Előző sztori

Bográcsban végezték a kakasok Kiskundorozsmán

Default thumbnail
Következő sztori

Kick-box: arattak a szegedi fiatalok Szkopjéban

Legutóbbi hasonló cikkek