Kultúra

Bach-művek szólaltak meg a Szent Gellért Fesztiválon + FOTÓK

Bach-művek szólaltak meg a Szent Gellért Fesztiválon + FOTÓK

2017. szeptember 30., szombat
Bach-művek szólaltak meg a Szent Gellért Fesztiválon + FOTÓK

Kamarakoncerttel folytatódott a fesztivál pénteki napja Szegeden. Az érdeklődők Johann Sebastian Bach barokk csellóra írt műveiből hallhattak válogatást.

A szegedi dóm altemploma kamarakoncertnek adott otthont a Szent Gellért Fesztivál pénteki napján

Michal Stahel

közreműködésével. Az idén jubiláló fesztiválon komolyzenei ritkaságok csendülnek fel egy héten keresztül. Ifjú művészek szólóban is bemutatkozhatnak, de fellépnek a Szent Gellért Akadémia zenekarának tagjaként is. A rendezvény alapítói elkötelezettek a fiatal magyar tehetségek támogatásában. Az egyhetes programsor vasárnap a jótékonyság jegyében ér véget. Mint arról korábban

írtunk

, a Szent Gellért Fesztivál keretei között a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Újszülött Intenzív Osztályért Alapítvány a Zene Világnapján jótékonysági komolyzenei koncertet szervez a Szegedi Nemzeti Színházban. A koncerttel támogatókat szeretnének megnyerni azzal a céllal, hogy az elmúlt években megkezdett anyaszobák anyaszállások kialakítását, felújítását, mint legfőbb törekvésüket a jövőben is folytatni tudják, immáron a dél-alföldi régióban. Továbbá olyan Orvosi Sürgősségi Kocsik megvásárlását tervezik, amely a gyermek intenzív modern ellátásához elengedhetetlen. Az esten közreműködik

Kokas Katalin

Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,

Sebestyén Márta

Kossuth-díjas népdalénekes,

Janza Kata, Homonnay Zsolt, Gyüdi Eszter, Szélpál Szilveszter

, és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Gyüdi Sándor

vezényletével. A fesztivál részletes programsorát

ide

kattintva tekinthetik meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.