Szórakozás

A Turizmus Világnapját ünneplik

A Turizmus Világnapját ünneplik

2017. szeptember 27., szerda
A Turizmus Világnapját ünneplik

A Turizmus Világnapján Szegeden idegenvezetéssel egybekötött ingyenes sétákkal hívják fel a figyelmet a turisztikai szolgáltatások jelentőségére.

„Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, Petőfi Zoltán erre ballagott.” – írja

Juhász Gyula

Szeged című versében a napfény városáról. Nem véletlenül választotta a Tourinform iroda a mai irodalmi séta „csalogató” mondatául e sorokat, hiszen a városhoz több író és költő neve is kötődik, többek közt

József Attilát

is tanácsolta el az „egyetem fura ura”,

Radnóti Miklós

második verseskötetének jelentős része itt íródott, a

Móra Ferenc

nevével fémjelzett múzeum pedig a mai napig turisták ezreit vonzza. A két órás séta 16 órakor a Dugonics téri Tourinform Irodától indul, ahonnan az irodalom szerelmesei Glattfelder térig tehetnek egy kört a „költészet világában”. A szecessziós építészet iránt érdeklődőket 15 órai indulással kalauzolják végig a város különböző részein, hiszen ez az építészeti stílus csupán mozaikszerűen van jelen a városképben. A századfordulón lényegében az árvíz elpusztította a város központját, így az akkori építészet új hulláma is helyett kapott az architektúrában. A belvárosban olyan pontokon épültek meg a szecessziós épületek, ahol a mai városkép jellegzetes ikonjai lettek. Az építészeti relikviák, megújuló homlokzataikkal a városlakók és a turisták körében népszerű látnivalók. A főbb állomások a Reök-palota, az Ungár-Mayer palota, a nemrégiben felújított új Zsinagóga, a Deutsch-palota, és Gróf-palota lesznek. Szeged több szempontból is érdekes lehet az idealátogatóknak. „Komplett turisztikai kínálata minden korosztály számára lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, ez a legnagyobb erőssége. A várost mediterrán hangulata, a teraszok, a fürdők vonzóvá teszik a turisták számára” – mondta el

korábban

portálunknak

Ács Szilvia

, a szegedi Tourinform irodavezetője. Az elmúlt öt évben dinamikusan nőtt a vendégéjszaka szám. Leginkább városlátogatásra, konferenciákra, nyári programokra érkeznek az emberek, és átlagban két éjszakát maradnak – tudtuk meg. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus világnapját. Magyarországon idén már hetedik alkalommal tartják meg az eseményt. A szokásokhoz híven az egész országban változatos programokat és akciókat szerveznek. Többek közt városnézéssel egybekötött ingyenes sétákat és fürdőzéseket, kedvezményes áru színházi előadásokat, rajz és festmény kiállításokat tartanak. A cél ezúttal is, a turisztikai szolgáltatók és a lakosság figyelmének felhívása a méltán híres magyar vendégszeretetre. A sétákra előzetes regisztráció szükséges a 62/488-690-es telefonszámon vagy a szeged@tourinform.hu e-mail címen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.