Írjon nekünk

Közélet

A szentmihályiakért és a móravárosiakért interpellál Haág Zalán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A tömegközlekedés legutóbbi jelentős átalakítása révén megváltozott a 76-os járat útvonalának, illetve megszűntek a 13-as és 13A-s járatok. A lakossági panaszok nyomán a körzet képviselői a busztársasággal közösen javaslatot készítettek, részint erről kérdezi interpellációjában a KDNP szegedi elnök-frakcióvezetője Nagy Sándor alpolgármestert.

A szegedi tömegközlekedés legutóbbi jelentős átszabásával csak az önkormányzat járt jól, hiszen spórolt, az utasok semmiképpen. Ritkították a járatokat, egyes esetekben a helyiek által városnézőnek csúfolt körjáratokat hoztak létre, vagy épp egy tollvonással megszűntek buszjáratok. Volt aláírásgyűjtés a 76-os buszért tavaly, de nem látszik csitulni a buszbalhé, az önkormányzat által kiadott lapban és a Délmagyarországban egyaránt védték a mostani menetrendet. Nemrég egy lakossági fórumon is elhangzott, hogy a móravárosiak szeretnék visszakapni a 13-as buszt, a szentmihályiak pedig a 76-os járatot.

A közösségi közlekedés a pénteki közgyűlésen is szóba kerül, Haág Zalán, a KDNP szegedi elnök-frakcióvezetője Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestert interpellálja a témában. A kereszténydemokrata politikus emlékeztet, hogy a közösségi közlekedés legutóbbi átszervezése rendkívül előnytelenül érinti több városrész lakosságát is Szegeden. Kiváltképp Szentmihály és Móraváros lakói tiltakoznak immár több mint egy éve. Azt írja, mivel a városvezetés hallani sem akar a korábbi menetrend visszaállításáról, az érintett körzetek képviselői, vagyis Nógrádi Tibor és Kardos Irén – politikai pártállástól függetlenül – összefogtak, és a busztársasággal egyeztetve egy kompromisszumos megoldással álltak elő, amely amellett, hogy a helyiek igényeit figyelembe veszi, olcsóbb is, mint a jelenlegi szisztéma.

Haág Zalán azt szeretné megtudni Nagy Sándortól, hogy miért nem kívánták eddig orvosolni a helyiek panaszát, arra is kíváncsi, hogy újraindulhat-e a 13-as és a 13A-s jelzésű járat, harmadrészt pedig azt kérdezi az Együtt színeiben politizáló alpolgármestertől, hogy lát-e lehetőséget arra, hogy a képviselők kompromisszumos javaslatát támogassa a városvezetés.

Közélet

Átlag alatt a szegedi fizetések, de Botka szerint süvít a város gazdasága!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tény: sokkal jobbak a fizetések más hazai városokban, mint Szegeden. Akkor meg miről beszélt az MSZP-s polgármester?

Tovább olvasom

Közélet

Valaki korán kezdte a hétvégét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szesztől bódult hajléktalanon botránkoznak az iskolások a Mars térnél.

Tovább olvasom

Közélet

Leszart kapualjjal és határozottan nem szemétlerakó virágtartóval sokkol a belváros

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál