Közélet

Vádemelés a montenegrói kábítószercsempésszel szemben

Vádemelés a montenegrói kábítószercsempésszel szemben

2017. augusztus 29., kedd
Vádemelés a montenegrói kábítószercsempésszel szemben

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a montenegrói férfival szemben, aki ez év tavaszán próbált meg közel 20 kg marihuanát Magyarországra csempészni.

A vádirat szerint a vádlott márciust megelőzően lakóhelyén, Montenegróban megismerkedett az eljárás során ismeretlenül maradt személyekkel, akiktől kölcsönkért és akik felé közel 9.000 eurós tartozása keletkezett - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. Mivel adósságát törleszteni nem tudta, ezért elvállalta az ismeretlenek megbízásából, hogy Svájcba kábítószert csempész és így letudja a kölcsönt. A megállapodás értelmében 2017. március 4. napját megelőzően két nappal átadta megbízóinak a birtokában levő gépkocsit a kábítószer elrejtése céljából. A vádlott 2017. március 4. napján reggel 7 óra körül jelentkezett belépésre személygépkocsival Magyarország területére Szerbia irányából az autópálya határátkelőhelyen, Röszkénél. A beléptetés során az autót ellenőrzésre irányították, majd a kábítószerkereső kutya jelzését követően a gépkocsi több pontján elrejtett 40 csomag, mintegy 20 kg kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gépkocsit több ponton is átalakították a kábítószer elrejtése céljából. A vádlott által becsempészni szándékozott anyag kannabiszt tartalmazott és a tiszta hatóanyagtartalma meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak közel háromszorosa. A főügyészség a vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja. A vádemeléskor előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.