Közélet

Jaksa Petra a legerősebb tűzoltók között bizonyított

Jaksa Petra a legerősebb tűzoltók között bizonyított

2017. augusztus 30., szerda
Jaksa Petra a legerősebb tűzoltók között bizonyított

Már általános iskolásként kapcsolatba került a tűzoltósággal a fábiánsebestyéni Jaksa Petra, aki jelesen képviselte Csongrád megyét az Orosházán megrendezett TFA Hungary – Legerősebb Tűzoltók Versenyén.

A tűzoltók ezúttal nem a lángokkal néztek farkasszemet, hanem technikás akadálypályával, embert próbáló feladatokkal, amelyek teljesítése végén eldőlt, ki az ország legrátermettebb lánglovagja. A hölgyek versenyében második helyen végző

Jaksa Petra

hírportálunknak elmondta, a többnapos kihívást megelőzően két hónapot készült egy erre a célra épített gyakorlópályán. „A kétnapos versenyen összetett feladatokat kellett kiállnunk. Az első napon a gyorsasági verseny keretében például két tizenöt kilogrammos koffert cipeltem, átmásztam egy három méter magas palánkon, majd egy 75 kilogrammos fém tömböt ütöttem el egy sínben másfél méter hosszan egy kalapács segítségével. A rönkfűrészelés után egy vízzel teli medencében két, egyenként húsz kilogrammos súllyal birkóztam meg” – emlékezett vissza Jaksa Petra, megjegyezve, a második nap is tartogatott kihívásokat, így többek között a tűzoltó tömlők kihúzása, vagy éppen a nyolcvan kilogrammos bábu hatvan méteren keresztüli elhúzása sem bizonyult egyszerűnek. Elmondta, ez utóbbi volt számára a legmegterhelőbb, valamint erőfeszítést igényelt a két tizenöt kilogrammos koffer felcipelése egy magas állványra is. „Pozitív visszajelzéseket kaptam a versenyt követően azért is, mert a hölgyeknek lehetőségük volt egy könnyebb, harminc kilogrammos bábu mellett dönteni, én azonban kitartottam a nehezebb mellett” – hangsúlyozta. Megtudtuk, általános iskolásként egy katasztrófavédelmi versenyen került először kapcsolatba a tűzoltósággal. A középiskola elvégzése után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katasztrófavédelmi szakirányára (2012-től Nemzeti Közszolgálati Egyetem) jelentkezett. Jelenleg a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályán dolgozik, 2014 júliusában szerelt fel. „Hazánkban az érvényben lévő jogszabályok értelmében a nők nem vonulhatnak hivatásos tűzoltóként, ugyanis munkavégzés céljából nem emelhetnek húsz kilogrammnál többet. Az önkéntes tűzoltóságoknál azonban tevékenykedhetnek nők is, a szabadidőmet a sport mellett önkéntes tűzoltói feladatellátással töltöm ki” – mondta el Jaksa Petra. Orosháza negyedik alkalommal adott otthont a közelmúltban a nemzetközi megmérettetésnek, amelyre idén mintegy kétszáz tűzoltó adta le nevezését, köztük hölgyek is. Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Németországból és Lengyelországból is érkeztek versenyzők. A kétnapos programmal a szervezők a tűzoltói hivatás előtt tették le tiszteletüket, egyben tartalmas kikapcsolódást nyújtottak minden résztvevőnek, érdeklődőnek.

Fotó: TFA-Hungary Orosháza facebook

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.