Közélet

Fidesz: a metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ kasszájába kerültek

Fidesz: a metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ kasszájába kerültek

2017. augusztus 8., kedd
Fidesz: a metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ kasszájába kerültek

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak.

A kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Alstom-ügy "minden idők legnagyobb korrupciós botránya Magyarországon", amelyben a nyomozás és a különböző bizottságok által lefolytatott vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a felelősség a

Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai

-kormányokat és a

Demszky Gábor

által irányított MSZP-SZDSZ-es városvezetést terheli. Szerinte az is megállapítható, hogy a pénz jelentős része az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándorolt. Hangsúlyozta: fény kell, hogy derüljön arra, hová tűntek a "súlyos milliárdok", a magyar közvélemény joggal tart igényt azokra az információkra, amelyek feltárják, hogy mi áll a metróberuházások mögött. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala szerint az Alstom-vezetők 2,7 millió euró kenőpénzt biztosítottak a metróberuházás kapcsán magyar politikusoknak, amiből 600 ezer euró a Medgyessy Péter volt miniszterelnök felesége érdekeltségébe tartozó cég "tiszteletdíja" volt, de a további pénzek sorsa kérdéses. Hangsúlyozta: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a 4-es metró beruházásának egyharmadát, 166 milliárd forintot "elloptak", amiből az Európai Bizottság döntése alapján a magyar kormánynak és a fővárosnak 59 milliárdot kell visszafizetni. Ugyanakkor a kabinet és Budapest vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ez az összeg jelentősen csökkenjen - hangsúlyozta.

Budai Gyula

felidézte: az ügyben a kormány feljelentést tett, amelynek nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség a metrószerelvények beszerzésével kapcsolatban vizsgálódik, ezt a nyomozást december 3-áig meghosszabbították, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig az alagutak, állomások kialakítása ügyében nyomoz. Emellett - folytatta - a parlament gazdasági bizottsága és a fővárosi metrókorrupciós munkacsoport is vizsgálatot folytat az ügyben. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az ügy szereplői az elmúlt időszakban bojkottálták ezeket a bizottsági üléseket, Medgyessy Péter kivételével egyetlen érintett sem jelent meg a testületek előtt, sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon, sem Demszky Gábor, sem

Hagyó Miklós

volt MSZP-s alpolgármester, sem

Horváth Csaba

MSZP-s, sem pedig

Gy. Németh Erzsébet

DK-s politikus. Megjegyezte: Medgyessy Péter meghallgatásán bizonytalanul reagált arra, hova tűntek a milliárdok a metróberuházásból. Budai Gyula arról, hogy a Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívta

Orbán Viktor

miniszterelnököt, azt mondta: mielőtt bármilyen vitára sor kerülne, Vona Gábornak először bocsánatot kellene kérnie a nyugdíjasoktól, mert olyan sértő kijelentést tett, ami az elmúlt 25 évben magyar politikustól nem nagyon hangzott el. Kérdésre válaszolva Budai Gyula részletes tájékoztatást adott a közelmúltban történt, magyarokat érintő bulgáriai balesettel kapcsolatban. Közölte: a szófiai magyar nagykövetség mindent megtett az ügyben, ami egy ilyen esetben megtehető, és már a balesetet követő napon minden segítséget megadott a sérülteknek. Mint mondta, a balesetnek magyar részről egy halálos áldozata és két súlyos sérültje van, egyikük medencecsont-sérülést szenvedett, míg egy fiatal lány, aki a sajtóhírekben is szerepel, éber kómában van. Tájékoztatása szerint az elhunyt idős nő holttestét már hazaszállították, a vele lévő 7 éves unokáját pedig a nagykövetség segítségével soron kívül hazautaztatták. Elmondta azt is, hogy jelenleg a szegedi klinika és a burgaszi kórház szakemberei a nagykövetség munkatársának jelenlétében telefonkonferencián vitatják meg, hogy mikor lesz szállítható állapotban az éber kómában lévő sérült, és az is előfordulhat, hogy ez már a héten rendeződni fog. Budai Gyula cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint hatmillió forintba kerül majd a sérült családjának a hazaszállítás. Hozzátette: az igaz, hogy a fiatal lány nem rendelkezett az adott országba szóló biztosítással, azonban az Európa Unió területére szóló biztosítással igen, így a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a sürgősségi ellátás vonatkozásában állni fogja a költségeket. Hozzátette: a követség már felvette a kapcsolatot azzal a légitársasággal, amely a szállítást el tudja végezni. Az LMP és a Jobbik választójoggal kapcsolatos elképzeléséire reagálva azt mondta: a választójogi törvény "úgy jó, ahogy van". A plakáttörvénnyel kapcsolatos kérdésre a fideszes politikus közölte: nincs tudomása a szabályozás további szigorításáról, és azt nem is látja indokoltnak. Arra, hogy a napokban megjelent béruniós plakátokat nem tartják-e a törvény kijátszásának, úgy reagált: kérdés, hogy kié a plakáthely, ki fizet érte és miből. Hozzátette: szerinte a törvény nem kijátszható, de biztos, hogy vannak vagy lesznek próbálkozások arra, hogy kijátsszák a szabályozást. Megjegyezte: a Jobbik vesszőparipája a bérunió, de nem állítja, hogy ők tették ki a plakátokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.