Közélet

Végső búcsút vettek Rubovszky Györgytől

Végső búcsút vettek Rubovszky Györgytől

2017. július 1., szombat
Végső búcsút vettek Rubovszky Györgytől
rubovszkytemetes

Eltemették szombaton Rubovszky Györgyöt, a KDNP országgyűlési képviselőjét.

A politikus végső búcsúztatását, a közös imát a Szent István-bazilikában, majd a gyászszertartást a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában tartották. A gyászszertartáson jelen volt

Kövér László

házelnök,

Semjén Zsolt

miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke,

Harrach Péter

, a kisebbik kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője és

Latorcai János

, az Országgyűlés alelnöke is. A június 21-én, 74. életévében elhunyt képviselő 1994 óta volt - kisebb megszakítással - a parlament tagja.

Rubovszky György

1989-ben a KDNP alapító tagjaként létesítette első párttagságát, 1991-től a KDNP budapesti szervezetének elnöke, 1992-től ügyvezető titkárként a párt országos elnökségének tagja, 2002-től a KDNP pártügyésze volt. Az 1990-es őszi önkormányzati választáson a Fővárosi Közgyűlés tagja lett. 1994-ben a KDNP országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot, az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja lett. 1998-ban a Fidesz listáján szerzett parlamenti mandátumot, 2002-ben képviselőjelölt, majd 2003 nyarán az elhunyt

Varga László

helyére behívták az Országgyűlésbe, ahol ismét tagja lett az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak. 2006-ban közös jelöltként a Fidesz-KDNP országos listájáról jutott mandátumhoz, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja lett, valamint a KDNP frakcióvezető-helyettese. Rubovszky György 2010-ben ismét a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként szerzett mandátumot, a KDNP frakcióvezető-helyettese, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, valamint az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja volt, 2014-től pedig az igazságügyi bizottság elnöki posztját töltötte be és tagja volt a törvényalkotási bizottságnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.