Közélet

DK: a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül

DK: a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül

2017. június 30., péntek
DK: a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül azzal, hogy a jövő évi költségvetés negyedakkora normatívát biztosít ezeknek az intézményeknek, mint az egyháziaknak - mondta pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője.

Az 54 és a 200 ezer forintos összeget egymással szembe állítva arról beszélt: a különbségtétel üzenete, hogy az állami intézmények diákjai "negyed annyit érnek, mint az egyházi iskolába járó gyerekek", a tudatos kivéreztetéssel pedig az egyházi iskolákba "terelik" a diákokat. A DK szerint ez egyértelmű támadás a magyar fiatalok, a szabad gondolkodás ellen; az oktatásnak nem ideológiát, hanem tudást kell adnia - jelentette ki az ellenzéki politikus, hangsúlyozva, hogy az oktatás - és annak vallási hovatartozástól, világnézettől független volta - állami feladat. Lehet, hogy a kormány szerint az iskolákban jó keresztényeket kell nevelni, a munkaerőpiac jól fizető pozícióiban tudásra van szükség és nem ideológiai megjelelésre - jelentette ki, hozzátéve, természetes, hogy szükség van egyházi iskolákra, de "a szükségből nem lehet kényszer, egyetlen diákot sem lehet arra kényszeríteni, hogy egyházi iskolába járjon".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.