Sport

Labdarúgás: drámai hajrá, az utolsó percben nyert Mórahalmon a HFC + FOTÓK

Labdarúgás: drámai hajrá, az utolsó percben nyert Mórahalmon a HFC + FOTÓK

2017. május 27., szombat
Labdarúgás: drámai hajrá, az utolsó percben nyert Mórahalmon a HFC + FOTÓK
morahalom_vasarhely31_gs

Hiába játszott majdnem fél órát emberelőnyben a Mórahalom, az utolsó percben Kökény Tamás megszerezte a győztes gólt a HFC-nek.

Feszült hangulatban kezdődött az NB III Közép csoportjának Csongrád megyei derbije, a játékvezetőnek néhány másodperc után rögtön a zsebéhez kellett nyúlnia: Végh Ariel gyűjtött be rekordgyorsasággal egy sárga lapot. Jobban kezdte az összecsapást a hazai gárda, Magyar György fejét kétszer is megtalálta a labda két sarokrúgás után, ám egyik lehetőségből sem sikerült betalálnia a Mórahalomnak. Az első vásárhelyi helyzetre szűk negyedórát kellett várnia a közönségnek, ekkor Tóth József maradt üresen a hosszú saroknál, egy beívelés után vette célba a hazai kaput, azonban a fejes néhány centiméterrel célt tévesztett. Az első igazán komoly gólszerzési lehetőség a 35. percben adódott a Mórahalom előtt, Várda Ákos harcosan labdát szerzett az alapvonalnál, betekerte középre, az üresen érkező Dalibor Crkvenjakov pedig az ötösről vette célba Bordás kapuját, de a HFC kapusa bravúrral hárított, így nem hozott gólt az első negyvenöt perc. A második játékrész is egy Crkvenjakov helyzettel kezdődött, alig néhány másodperc elteltével tört be a vendég tizenhatoson belülre a gólkirály-aspiráns, de a vásárhelyi védők blokkjáról szögletre pattant a labda. Néhány perccel később még közelebb került a gólszerzéshez a csatár, az ötösről lőhetett tiszta helyzetben, azonban kísérlete a kapufán csattant. A 69. percben aztán nehéz helyzetbe került a HFC, Marton Bence ugyanis második sárgáját gyűjtötte be egy könyökös következtében, így idő előtt vonulhatott zuhanyozni. A kiállítás azonban mintha a Mórahalmot zavarta meg jobban, a hazaiak elveszítették a mérkőzés ritmusát és nem tudták érvényesíteni emberelőnyüket. A sorozatos cserék és szabálytalanságok egyébként is megtörték a találkozó ritmusát és az is egyértelművé vált, hogy egy gól akár el is döntheti a mérkőzés sorsát. Egészen a 90. percig kellett várni erre a gólra, ekkor Kökény Tamás érkezett középen, a fejére pedig jött is a beadás, a hosszú sarokra csúsztatott fejest esélye sem volt Halásznak hárítania. Ezzel az utolsó percben szerzett góllal mindhárom pontot elvitte Mórahalomról a Hódmezővásárhely és nehéz helyzetbe sodorta Csongrád megyei riválisát, amelyik a Méhkerék otthonában harcolhatja ki a következő évi harmadosztályú szereplést.

Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum, 200 néző
2017. május 27., 18.00
Mórahalom VSE
Hódmezővásárhelyi FC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Szommer Attila * Asszisztens: Varga Gábor, Bati Norbert
0
-
1

Labdarúgó NB III. Közép csoport 33. forduló

Mórahalom VSE - Hódmezővásárhelyi FC - (0-0)

Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum, 200 néző. Vezette: Szommer Attila (Varga Gábor, Bati Norbert).

Mórahalom:

Halász - Lászik, Podonyi, Bokányi, Szücs, Magyar, Várda (Szalma, 57'), Zsoldos, Busa (Pócs D., 78'), Pócs T., Crkvenjakov.

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa.

Hódmezővásárhely:

Bordás - Kormányos, Tóth J., Tóth I. (Oravecz, 72'), Marton, Máté, Mezei, Pataki, Végh (Kökény, 75'), Huszár, Bartyik (Tóth A., 81').

Vezetőedző:

Major László.

Gól:

Kökény (90')

Sárga lap:

Végh (1'), Marton (41')

Piros lap:

Marton (69') Magyar György:

"A játék képe alapján azt gondolom bennünk volt a győzelem, de az utolsó húsz percet nagyon elrontottuk, körbelövettük a Hódmezővásárhellyel a kapunkat, így sajnos megérdemelten nyertek."

Major László:

"Kiváló iramú, férfias harc zajlott a pályán, ahol talán egy góllal jobbak voltunk. Gratulálok a játékosaimnak, hiszen tíz emberrel tudtunk nyerni, egy nagyon jól küzdő Mórahalmot tudtunk megverni és azt kívánom nekik hogy Méhkeréken sikerüljön kiharcolni a bent maradást."

Online közvetítésünk

VÉGE.
90+3'
Vége! Az utolsó percben szerzett góllal elviszi a három pontot Mórahalomról a HFC!
90+3'
Pócs Tamás még besárgul a végére, vélhetően ez volt az utolsó momentum.
90'
Három perc a ráadás.
90'
GÓL! Megszerzi a vezetést az emberhátrányban játszó HFC! Kökény fejére érkezik egy jobboldali ívelés, megcsúsztatja a hosszú sarok irányába, Halásznak esélye sincs, 0-1.
87'
Mintha Kökényt nem venné komolyan a hazai védelem, addig-addig cipeli a labdát, míg végül kapura is tudja rúgni, azonban nem sok erő jut a lövésbe, így Halász felszedi.
83'
Régen láthatott komolyabb helyzetet a közönség, egy hiba eldöntheti a három pont sorsát a hajrára fordulva.
81'
Harmadik cserelehetőségét is kihasználja Major László, Tóth Attila jön a hajrára Bartyik helyett.
78'
Busa Bence helyén Pócs Dániel folytatja a Mórahalomban, ez volt a hazaiak második cseréje.
75'
Újabb vásárhelyi csere, ezúttal Kökény Tamás jön Végh Ariel helyett.
72'
Cserél Major László, Oravecz Ádám érkezik Tóth Imre helyett, aki nagyon komótosan sétál le.
71'
Zsoldos lő kapura, de lövése erőtlen, így nem okoz gondot Bordásnak.
69'
Megfogyatkozik a HFC! Marton Bence második sárgáját szedi össze egy könyökös következtében, idő előtt mehet zuhanyozni.
64'
Hatalmas hazai lehetőség! Crkvenjakov kapja az ötösön belül a vásárhelyi védők szorításában, de valahogy kapura tud fordulni vele, azonban centikkel mellé lő.
62'
Hasonló szituáció a túloldalon, Bokányi fut el a jobb szélen, de a centerezése nem talál csapattársat középen, Tóth Imre pedig felszabadít.
61'
Bartyikot ugratják ki a jobb szélen, de Lászik remekül keresztez és kivágja előle a labdát.
57'
Cserél a Mórahalom, Szalma Gergely váltja Várda Ákost.
52'
Nagyon közel a gólhoz a Mórahalom a második félidő elején, Crkvenjakov be is veszi Bordás kapuját, csakhogy a partjelző már lesen fogta meg előtte.
50'
Kapufa! Dalibor Crkvenjakov kapja az ötösön a labdát, rögtön célba is veszi a vásárhelyi kaput, de nem elég pontos, a kapufán csattan a lövése.
49'
Máté Péter lőhet szabadrúgást a tizenhatos jobb sarkától mintegy 27 méterre a hazai kaputól, de Halász könnyen védi.
46'
Alig néhány másodperc kell Dalibor Crkvenjakovnak az első helyzethez, azonban kicsit körülményes a tizenhatoson belül és szögletre pattan a lövése. A sarokrúgás egyenesen Bordás kapujára kanyarodik, de a vásárhelyi kapus könnyedén fogja.
46'
Folytatódik az összecsapás, a hazaiak kezdik a második negyvenöt percet, a mesterek nem cseréltek a szünetben.
SZÜNET.
45'
A férfias küzdelem és párharcok domináltak az első félidőben, gólt nem láthatott a közönség, 0-0-val vonulnak a csapatok szünetre.
44'
Magyar György keresi a labdát a tizenhatoson belül, de valahogy nem találja meg, pedig ha hamarabb észreveszi ez óriási ziccer.
41'
Marton Bence rúgja fel a középpályán Zsoldos Ákost, jutalma egy sárga lap.
39'
Végh kap egy rúgást a lábára, talán nem ennyire komoly a dolog mint amekkorát ordít, de a szabálytalanság ténye megkérdőjelezhetetlen.
35'
Óriási lehetőséget puskáz el a Mórahalom! Várda Ákos harcosan labdát szerez az alapvonalnál a jobb szélen, beíveli a hosszúra, a vásárhelyi védő aláfut, így az ötös sarkáról Dalibor Crkvenjakov tisztán lőhet, azonban Bordás nagy bravúrral hárít.
34'
Egy veszélyes vásárhelyi kontra végén Máté Pétert keresik középen a társak, de az érkező csapatkapitány kicsit túlfut a centerezésen és a hazaiak felszabadítanak.
29'
Tóth József húz el a jobb oldalon, betekeri középre, a hosszú saroknál azonban szögletre mentenek a hazai védők. Máté Péter baloldali szöglete nagyon veszélyesen tekeredik középre, de ebbe is sikerül a hazaiaknak beleérni, az újabb HFC szöglet után pedig kifelé ítél szabadrúgást a játékvezető lökés miatt.
26'
Végh Arielt támasztják meg a levegőben, lent is marad néhány pillanatra, de itt sincs szerencsére komolyabb baj.
22'
Crkvenjakov indul meg a jobb oldalon, befelé cselez a tizenhatos sarkánál, pazar csellel bebújik két vásárhelyi védő mögé, célba veszi Bordás kapuját, de a HFC kapusa ki tudja ütni az életerős lövést.
21'
Tóth Imre követ el csúnya szabálytalanságot az oldalvonalnál közvetlenül a kispadok előtt, de ezért most nem jár sárga, csupán szabadrúgás a hazaiaknak, ebből viszont nem alakul ki helyzet.
18'
A maroknyi vásárhelyi tábor jó hangulatot teremt, a pályán pedig nagy a harc minden egyes labdáért.
14'
Most a HFC veszélyeztet, egy távoli szabadrúgás kanyarodik a mórahalmi tizenhatoson belülre, Tóth József a hosszúnál vissza fejeli a az ellentétes oldalra, centikkel megy el a kapufa mellett.
12'
Crkvenjakov marad lent, úgy tűnik lekönyökölték, de nem komoly a sérülés, folytatni tudja a mérkőzést.
9'
Várda Ákos kap remek mélységi labdát a jobb szélen, azonban nem sikerül beadnia, újabb hazai szöglet következik. Megint Magyar György fejét találja meg a labda, de ez most kevésbé veszélyes.
5'
Megvan az első helyzet, egy mórahalmi szöglet után a második hullámban érkező Magyar György fejel, de néhány centivel elszáll a felső léc felett a próbálkozás.
4'
Crkvenjakov remekül kígyózik el két vásárhelyi védő között az alapvonalnál, de a játékvezető szabálytalannak látja, ezzel ígéretes hazai lehetőséget hiúsít meg, tegyük hozzá joggal.
1'
Parázs összecsapásokkal indul a találkozó, Végh Ariel rögtön be is gyűjt egy sárga lapot miután szabálytalankodik a középpályán.
1'
Elkezdődött az összecsapás, a hazaiak indították útjára a játékszert, a HFC sárga-kékben, a Mórahalom tiszta fehér szerelésében lép pályára.
17.57 Érkeznek a csapatok a pályára, az időjárás tökéletes futballhoz, minden adott ahhoz, hogy egy jó mérkőzést láthassunk. 17.45 Köszöntjük olvasóinkat Mórahalomról, hamarosan kezdődik a Mórahalom VSE és a Hódmezővásárhelyi FC összecsapása a labdarúgó NB III Közép csoportjából. Ősszel Hódmezővásárhelyen egy korai gólnak köszönhetően otthon tartotta a három pontot a HFC, ezúttal viszont a Mórahalomnak lenne nagy szüksége a pontokra. A csapatok már befejezték a bemelegítést, tíz perc és kezdődik az összecsapás. A mérkőzés 18 órakor kezdődik Szommer Attila sípszavára.

A mérkőzés elé

Beharangozó írásunkat ezen a linken érhetik el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.