Közélet

Ezen a hétvégén nem léteznek határok a három nemzet között + FOTÓK

Ezen a hétvégén nem léteznek határok a három nemzet között + FOTÓK

2017. május 27., szombat
Ezen a hétvégén nem léteznek határok a három nemzet között + FOTÓK
harmashatar_kubekhaza13_gs

Immár 20 éve, hogy május utolsó hétvégéjén ünnepélyes keretek között megnyitják a magyar-román-szerb hármashatárt Kübekházánál. Szombaton az országok találkozási pontjánál Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: aki békével jön Európába, annak otthont ad a kontinens, de kontroll nélkül nem lehet Canossát járni a határon.

1997-ben jött létre a Duna – Körös – Maros – Tisza Regionális Együttműködés, mely tagjai a magyar Csongrád és Bács-Kiskun, a román Temes, Arad és Krassó-Szörény megye, valamint a szerb Vajdaság Autonóm Tartomány. A kezdetekkor úttörőnek számított a szövetség, ugyanis még nem voltak határon átnyúló kezdeményezések, és a dél-szláv háború utolsó rezgéseit is érezték a vajdaságiak. A DKMT célja a határmenti térségben élő megyék összefogása, az Európai Uniós források minél gazdaságosabb és célirányosabb felhasználása, hogy a lakosok életszínvonalát minél magasabbra emeljék. Az együttműködésnek köszönhetően már az első év májusának utolsó hétvégéjén megnyitották a magyar-román-szerb hármashatárt.

Molnár Róbert

, Kübekháza polgármestere portálunknak ismertette, ezt mindig a települési falunapokkal egybekötve teszik meg. Mivel Trianon által 1920 és 1997 között tiltott volt Kübekházánál az átlépés, ezért az első években több ezren várakoztak, hogy ezt szabadon megtehessék. Volt, aki akkor találkozott először az országtól elszakított rokonságával. A község vezetője elmondta, ilyenkor személyesen találkozik és tapasztalatot cserél a két szomszédos határmenti település, a romániai Óbéb és a szerb Rábé polgármesterével. Ez azért is fontos, mert a tervek szerint utóbbi település és Kübekháza között jövőre talán megépülhet a régóta várt határátkelő. Ezt a Magyar Kormány kiemelt projektként kezeli, jelenleg a gazdáktól a földvásárlások vannak folyamatban. További cél, hogy Románia is csatlakozzon a határátkelőhöz, amihez mintegy 20 méternyi asztaltot kellene kialakítania az országnak. Ezáltal Kübekháza és Óbéb között nem 70 kilométeres lenne az út, miközben egyik helyről a másikra áthallatszik a harangszó. A magyar gyerekek tanulhatnának a kübekházi iskolában, valamint a magyar településen főznének az óbébi idősekre, rászorulókra. Az ünnepélyes határnyitáson

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a DKMT soros elnöke megemlítette, húsz év alatt a politikai szereplők folyamatosan változtak, de ennek ellenére úgy tűnik, a szövetség örök. „A nyitott határ azt jelképezi, hogy mi minden oldalon dolgozunk az itt élő emberekért, amivel az országos politikának is példát mutatunk az együttműködést illetően” – mondta Kakas Béla. Hozzátette, a magyar-szerb határon felépített kerítés Európa védelmét jelenti, de a regionális együttműködés számára csak jelképesen létezik. „A határzár üzenete: aki békével, kézfogással jön, annak otthont ad Európa, de kontroll nélkül nem lehet Canossát járni a határon” – jelentette ki.

harmashatar_kubekhaza19_gs

Csókási Eszter

, a 2003-ban alakult DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője a SZEGEDma.hu-nak kifejtette, a kezdetekkor még csak kisebb projekteket tudtak megvalósítani, de ma már nagyobb infrastrukturális fejlesztéseket terveznek. Egyik ilyen például a Szeged-Szabadka-Bácsalmás-Baja vasútvonal rekonstrukciója, amiről már tervdokumentációt is készítettek, a jövőben ezt kiegészítik. A további tervekről elmondta, júniustól tervezik a határtérségben a magyar-szerb kulturális élet megerősítését, amiben nagy szerepe van annak, hogy Újvidék és Temesvár lesznek 2021-ben Európa kulturális fővárosai. A határnyitás után a DKMT közgyűlése következett, ahol Kakas Béla átadta az egy évre szóló elnökséget

Igor Mirovićnak

, a Vajdaság Autonóm Tartomány elnökének. Az ülésen az elmúlt évek legsikeresebb térségi projektjeit is díjazták. A hármashatár a hétvégén 9 és 17 óra között tart nyitva a személyforgalom számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.