Közélet

Szegedi Fidesz: Botka László hívja vissza a pártcsinovnyikot! (FRISSÍTVE)

Szegedi Fidesz: Botka László hívja vissza a pártcsinovnyikot! (FRISSÍTVE)

2017. április 24., hétfő
Szegedi Fidesz: Botka László hívja vissza a pártcsinovnyikot! (FRISSÍTVE)
cserepes_piac_nemet_ferenc01_gs

Botka László országos kampánykörútja helyett figyeljen a szegediekre, és hívja vissza a Cserepes sori piac éléről Rácz Attilát – ezt kéri a szegedi Fidesz. Német Ferenc elnökségi tag szerint a tavalyi év gazdálkodásáról készített beszámolóból egyértelmű, hogy a piacvezető megbukott. Megkérdeztünk két kereskedőt is, akik szerint az a cél továbbra is, hogy a piacosok szedjék a sátorfájukat.

„A 2014-es választások után

Botka László pályáztatás útján ígért Szegednek cégvezetőket

, méghozzá olyanokat, akik szakértők. Ezt az ígéretét a Cserepes sori Piac Kft. esetében nem tartotta be, nem pályáztattak, és nem szakembert hoztak, hanem egy politikai ejtőernyőst, aki korábban

Ujhelyi István

MSZP-s EP-képviselő személyi titkára volt a parlamentben, magyarán

Rácz Attila

volt a táskavivő ember” – jelentette ki

Német Ferenc

, a Fidesz Szegedi Szervezetének elnökségi tagja a piac bejáratánál tartott sajtótájékoztatóján. Német emlékeztetett, hogy Szeged szocialista polgármestere az önkormányzati cégek fellendülését ígérte, ám a számok mást mutatnak a Cserepes sori piac esetében. A Fidesz Szegedi Szervezete az elmúlt egy évben többször jelezte, hogy a Cserepesen nem megfelelően mennek a dolgok, amit az önkormányzat és a piacvezető folyamatosan tagadott, azt kommunikálták, hogy növekszik a forgalom. A tervezett több mint 13 millió forint helyett azonban kevesebb, mint 6 millió forintos eredményt ért el az új igazgató vezetése alatt a piac, ez derült ki a múlt héten

a pénzügyi bizottság ülésén

, amit a piac élére kinevezett Rácz a rémhírekkel, negatív sajtóvisszhanggal magyarázott, továbbá azzal, hogy felmondtak a kereskedők. „A bérlők azonban nemcsak felmondanak, hanem kiteszik őket a piacról, jelenleg több kereskedő is perben áll a céggel. Példátlan a piaci viszonyok között, hogy valaki peres úton kívánja eltávolítani azt, aki bevételt hoz neki” – szögezte le Német Ferenc. Hozzátette, Rácz más módon is kárt okozott a piacon, egyrészt bevezették a parkolódíjat a szombati napokra, amit korábban

Szentgyörgyi Pál

indoklásával pont ezért szüntettek meg évekkel ezelőtt, mert többe került az őrzés, mint amennyi bevételt produkált ez a tevékenység. Német Ferenc szerint a fizetős parkolás újbóli bevezetése önmagában is csökkenti a forgalmat, hiszen a szegények piacára így kevesebb vásárló megy. Ezen felül bevezették az áfát, méghozzá jogtalanul, s igaz ezt kénytelenek is voltak visszavonni, a Fidesz Szegedi Szervezetének elnökségi tagja azt szeretné tudni, hogy ennek a (bal)lépésnek lesz-e valamilyen következménye Rácz Attilára nézve. Szerinte sokat elmond a baloldali városvezetés és Botka László szociális érzékenységéről, hogy engedték Rácznak a drasztikus áremelést, s így immár a legdrágább négyzetméterárat a Cserepesen kell fizetniük azoknak az árusoknak, akik a kispénzű szegedieknek kínálják portékájukat.

cserepes_piac_nemet_ferenc02_gs

„Szeretnénk, ha Botka László országos kampánykörútja helyett a szegediekre figyelne, azokra, akik őt megválasztották, és megszüntetné azoknak a károkozását, akiket idehozott a Cserepes sori piacra. Arra kérjük a város polgármesterét, hívja vissza Rácz Attilát, s a szegediek érdekében tevékenykedjen” – szögezte le Német Ferenc. Kérdésünkre elmondta, nem gondolja, hogy a szegedi Fidesznek ismételten kezdeményeznie kellene Rácz visszahívását, hiszen ismertek a számok a tavalyi év gazdálkodásáról, s azok világosan mutatják, hogy alkalmatlan a kinevezett piacvezető. „Rácz Attila azt mondta, hogy a forgalom növekszik, ami nem igaz, vagyis hazudott. Az önkormányzat azt mondta, hogy a piacvezető jól teljesít, de ez tévedés, a számok nem ezt mutatják” – összegzett.

Szabó Bálint: A számok is bizonyítják, Rácz Attila alkalmatlan

„A kialakult helyzethez vezet az, ha egy tökéletesen alkalmatlan pártcsinovnyikot neveznek ki egy köztulajdonban lévő cég élére” – értékelte a piac 2016-os évének számait kérdésünkre

Szabó Bálint

jogász. A piacosok egy részének jogi képviselője hangsúlyozta, nemcsak azok a kereskedők elégedetlenek, akik nem írták alá a Rácz-féle új bérleti szerződést, van ugyanis, aki kényszerből marad. Egy közülük

Kotogány István

, aki portálunknak elmondta, ő bár aláírja a szerződést, de elfogadhatatlannak tartja. „Kényszer hatására írtam alá a szerződést, mert a piacvezetés egy bírósági persorozatba kényszerített bele” – közölte a férfi. Elmondta, először

a makói jegyző által megadott birtokvédelmet támadta meg a piac

, ezekben a perekben volt olyan nap, amikor hat kereskedőt marasztaltak el. Később jogerős bírósági végzést kapott kézhez, amely szerint vagy kiüríti az általa bérelt pavilont, vagy távozik a vásártérről, így végül aláírta. Kotogány a szerződés legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy amennyiben a piacvezetés vagy a jegyző más célra használná fel a pavilont, egyből hatályát veszti bérleti szerződése, és a kártalanításról is le kell mondania.

Váczi Tibor

azonban azon nagyjából fél tucat kereskedő közé tartozik, aki nem volt hajlandó aláírni az új szerződést. „Ha 3000 forintot fizettünk eddig, most 4100-at kell négyzetméterenként, az hol jó nekem? Világos, hogy nem akarom aláírni az új szerződést! Ráadásul az ingatlan bérbeadást áfássá tették, pedig azt nem lenne kötelező, vagyis ez 27%-os díjemelés a semmire, amit nem lehet kigazdálkodni. Az egész piacon két kereskedő van, aki áfakörös, a többiek nem tudják visszaigényelni. Egyszerű a képlet, a cél, hogy ellehetetlenítsenek, hogy magunktól menjünk el innen” – közölte. Váczi hozzátette, nagyjából 30 kereskedő szedte a sátorfáját, s egy se jött helyettük, így összességében a piac forgalma a negyedére esett vissza.

cserepes_piac_nemet_ferenc04_gs

Előzmények:

A Cserepes sori piac körüli botrány tavaly tavasszal robbant ki, a brutális díjemelés és az áfa tervezett bevezetése miatt

demonstráltak a piacosok március közepén

, a jobbikos

Tóth Péter

vissza is akarta hívni a piacigazgatót, ám erről érdemben nem is tárgyaltak

a botrányba fulladt pénzügyi bizottsági ülésen

, majd április végén mintegy

70 bérlőjének mondott fel

Rácz Attila. Májusban 30-an

bíróságon támadták meg a felmondásokat

, amelyeket később

visszavont

a piacvezető, majd újfent szerződést kívánt bontani azokkal, akik nem fogadták el az új bérleti feltételeket. Egy érdekes

politikai-gazdasági háló is kirajzolódni látszik

a szegedi Cserepes sori piac környékén, rendkívül fontos lett a szegedi baloldal számára a 92%-os önkormányzati tulajdonban lévő Cserepes sori piac helyzetének átrendezése. A piac élére kinevezett Rácz a polgármesteri kabinet abszolút bizalmi embere, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő személyi titkáraként is tevékenykedett. Miután a baloldal győzelmet aratott a 2014-es önkormányzati választáson Szegeden, és az új közgyűlési többség szinte az összes városi tulajdonú gazdasági társaság vezetőjét lecserélte, 2014. végétől a Szegedi Vásár és Piac Kft. igazgatóhelyettese is lett.

Rácz Attila sajtóközleménye

A Cserepes sori piac vezetője sajtóközleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra, a közleményt változtatás nélkül közöljük: "Mindenek előtt szögezzük le: 2015-ben a Cserepes sori piac 6 millió Ft-os veszteséget, tavaly 6 milliós nyereséget termelt – ami összesen 12 milliós javulás. A társaság pénzeszköze egy év alatt 30 %-kal, 13 millió Ft-tal növekedett. Megszűnt az egyéni alku tárgyát képező, igazságtalan, "mutyi" rendszerű díjszabás, helyette felelősségteljes, a törvényeket és előírásokat betartó szemlélet uralkodik a piacon, melynek nyomán a politikai szélhámos által feltüzelt kereskedők is aláírták a bérleti szerződéseket. A szauna, a fitness gépek és a szcientológiai egyházhoz köthető kiadványok, könyvek vásárlása helyett, mi a piacot fejlesztjük! Így egyetlen esztendő alatt kijavítottuk az évek óta elhanyagolt pavilontetőket, esőcsatornát építettünk, az életveszélyes elektromos hálózatot felszámoltuk, a balesetveszélyes úthibákat megszüntettük. Elbontottuk a düledező pavilonokat, és rendezett környezetet teremtettünk. Vásároltunk 100 új piaci asztalt, 100 db kerékpár tárolására alkalmas tárolót. Felfestésre került a parkoló egész területe, ami után megszűntek az állandó belesetek a piacon. Május végén lecseréljük a 15 éves, még a Mars térről áthozott, öröklött ponyvát."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.